Érdemes belevágni az Erasmusba? Ezek a leggyakoribb tévhitek

Ma már szinte mindenki számára ismerősen cseng az Erasmus-program, és bizonyára neked is van olyan ismerősöd, aki pályázott, vagy pályázni tervez, hogy egy vagy két félév erejéig külföldön tanulhasson és élhessen.

Ha kevés ismereted lenne a programról, az Erasmus nem más, mint egy nagyszerű lehetőség diákoknak, hogy az egyetemi éveik során egy külföldi partnerintézményben próbálják ki magukat maximum kettő szemeszter erejéig.

Aktív státuszú, nappali tagozatoshallgatóként bárki pályázhat, mindössze egy pályázati anyag elkészítése szükséges. A pályázási szezon tavasszalvan, amikor a következő őszi vagy tavaszi félévet célozhatod meg, de ha erről lecsúsztál, sem kell pánikolni, ugyanis ősszel van lehetőség pótpályázatra.

Az Erasmus roppant vonzónak hangzik, de sokan mégis elvetik magukban a pályázást különböző okokra hivatkozva.

Gyakori indok ezek közül a külföldön töltött idő anyagi vonzata. A pályázatot elnyerő hallgató szinte minden esetben kap havi anyagi támogatást az intézménytől, emellett pedig szociális támogatást is igényelhet, ha indokolt számára.

Ha esetleg nagyobb összeggel kellene kiegészítened ösztöndíjadat:

Számolhatsz az emelt összegű Diákhitellel is, amelyet kizárólag azok a hallgatók igényelhetnek maximum 10 hónapra, akik EGT tagországokban folytatnak külföldi résztanulmányokat. Ennek összege havonta 140.000 Ft, tehát összesen maximum 1.400.000 Ft igényelhető (ca. 4500 EUR) egy teljes külföldi tanévre.

Ha attól tartasz, hogy a külföldön töltött félév miatt csúszni fogsz a tanulmányaiddal sem kell elvetned a lehetőséget.
Ha attól tartasz, hogy a külföldön töltött félév miatt csúszni fogsz a tanulmányaiddal sem kell elvetned a lehetőséget.Fotó / Shutterstock

 Ennek ellenére nyilvánvalóan szükséges anyagilag is felkészülni, és időben utánajárni, hogy milyen árakra számíthatsz a választott országban. Ha attól tartasz, hogy a külföldön töltött félév miatt csúszni fogsz a tanulmányaiddal sem kell elvetned a lehetőséget, csupán egy olyan sulit keresned, ahol a te aktuális tárgyaidnak többé-kevésbé megfelelő órákat tudnál felvenni.

Sok egyetemi oktató rugalmas és segítőkész az éppen külföldön tanuló hallgatókkal,

így közel sem biztos, hogy az itthoni tárgyaid később kellene elvégezni. Ha mégis így alakul, szinte biztosra veheted, hogy a külföldön szerzett élmények és tapasztalat kárpótol a hosszabb egyetemi évekért.

Az Erasmus nemcsak új élményekkel, barátokkal, egy eddig ismeretlen életstílussal és nézőponttal tenne gazdagabbá, hanem a későbbi szakmai életedben is hasznodra válhat, akár a rátermettséged, akár egy szokatlanabb nyelv ismerete miatt.

Ha van rá lehetőséged, mindenképp fontold meg a pályázást és lépj ki a komfortzónádból; biztosan életre szóló élményben lesz részed!

Hegedűs Eszter