Mennyit kereshetsz? - Nekik nőtt legnagyobb arányban a fizetése az elmúlt két évben

Megjelentek a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) legfrissebb kutatási eredményei, ahogy erről délelőtt már hírt adtunk. A 2020-as kutatás adataiból azt tudhatjátok meg, hogy az egyetemről frissen kikerült hallgatóknak 2019 decemberében mennyi volt a jövedelme és milyen volt a helyzetük a munkaerőpiacon. A friss adatok többféle összehasonlításra is lehetőséget adnak, amelyekről Mennyit kereshetsz? címmel indítunk sorozatot. Azt már most megnéztük nektek, hogy a korábbi adatokhoz képest (amelyek a 2017 decemberi állapotot mutatják), hogyan változott a diploma értéke a magyar munkaerőpiacon. Mivel a frissdiplomásokat igyekeztünk górcső alá venni, azokra az adatokra fogunk fókuszálni, amelyek a nagyjából 1,5 éve dolgozókra vonatkoznak.

Két fő kérdésre kerestük a választ:1. Milyen a helyzete a diplomásoknak a munkaerőpiacon?

2. Hogyan változott az elmúlt években a helyzet (2017 és 2019 decembere között)?

A 2017/18-as tanév alapszakos (bachelor) végzősei átlagosan 345 ezer forintot kerestek 2019 decemberében, ami 29 százalékkal, azaz majdnem egyharmadával volt magasabb, mint a saját megyéjük átlagjövedelme (az átlagjövedelemben minden dolgozó adata benne van). Az átlagos elhelyezkedési idejük 1,7 hónap volt (sokan persze nyáron nem kezdenek azonnal dolgozni). Az alapszakos végzősök 33 százaléka továbbtanult mesterszakon, de sokan közülük dolgoztak is párhuzamosan.

Frissdiplomások átlagjövedelmei képzési területenként (2019)
Frissdiplomások átlagjövedelmei képzési területenként (2019)Fotó / DPR 2020

 Ha összehasonlítjuk a 2017 decemberi és a 2019 decemberi helyzetet, és a 2015/16-os, illetve a 2017/18-as tanév végzőseinek helyzetét a munkaerőpiacon, akkor egyértelmű a kép: jelentősen javult szinte minden képzési területen végzett diplomások helyzete.
A következő 4 szempontot vizsgáltuk:

1. Átlagbér

2. Felsőoktatási diploma bértöbblete (az adott területen)

3. Magyarországon dolgozók aránya

4. Dolgozók és álláskeresők aránya

Minden képzési területen (agrár, gazdaságtudomány, jog, pedagógusképzés) nőtt a frissdiplomások átlagbére az elmúlt 2 évben. A nemzetgazdasági átlagos növekedéshez (23 százalék) képest a legtöbb területen magasabb a növekedés, az informatika esetében például 35, de a társadalomtudományok esetében is 25 százalék. Természetesen az átlagos bér jelentősen eltér az egyes területek között: 2019-ben az informatika 488 ezer forinttal, az államtudományi terület (honvédség, közigazgatás, rendőrség) 460 ezer forinttal; és a műszaki képzési terület 429 ezer forinttal voltak a legelsők az alapszakos, várható átlagos bruttó frissdiplomás bér tekintetében.

Kiemelendő, hogy az adatok az elmúlt év COVID-19 járványának hatásait nem tartalmazzák, sőt inkább az érzékelhető, hogy 2017 és 2019 között nagyon sok pozitív változás történt. Szinte minden alapdiploma munkaerőpiaci értéke nőtt, és az alacsonyabb végzettséghez képest még inkább nőtt a bérkülönbség (bértöbblet). Ráadásul – az adatokból ezt is kiolvashatjátok – minél képzettebb valaki (például mesterképzést szerez), annál jobban nő az előny.

A gazdasági fejlődés hatásaként 2019-re jelentősen nőtt minden képzési területen az alapképzés után munkába állók aránya. A mesterképzésen továbbtanulók közül is sokan munka mellett végzik az újabb szakot. Ez szinte kizárólag hazai munkavállalást jelent. Rövidült a munkába állás ideje, ráadásul az álláskeresők aránya radikálisan csökkent (a legmagasabb érték a művészetközvetítés területen – 2,22 százalék), minden területen 3 százalék alatt van, ami a teljes foglalkoztatottságnak felel meg. Emellett minden képzési területen jelentősen (1-3 százalék között van) csökkent a külföldi tartózkodás aránya (ez lehet munka vagy tanulmányi célú), ami a hazai lehetőségek lényeges javulását mutatja.
Az egyes képzés területek, és népszerű szakok különbségeiről sorozatunkban írunk nektek.

Kövessétek a Felvételi 2021 címkével ellátott cikkeinket az unilife.hu-n.