Társadalmi felelősségvállalás-e az oltás?

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy beoltassák-e magukat vagy sem. Két részes cikkünkben ehhez a döntéshez igyekszünk iránymutatást és segítséget adni. Először bemutatjuk, miért is jelentene előnyt a társadalom számára, ha a fiatalok is beoltatnák magukat. Majd megmutatjuk, hogy milyen hivatalos változatai vannak az oltóanyagnak, hogyan működik, valamint hol és hogyan igényelheted.

Az egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetett életkorúak oltása már elkezdődött. De mi a helyzet a fiatalokkal?

Valószínűleg még kicsit várni kell, amíg odáig eljutunk, hogy ti is sorra kerüljetek, de addig is nem árt, ha utánajártok a dolgoknak.

Fiatalként felmerülhet a kérdés, hogy miért van szükség az oltásra, hiszen immunrendszerük erős és ha esetleg el is kapják a vírust, akkor is hamar "átmegy" rajtuk.
Fontos azonban, hogy ne csak magunkra gondoljunk, hanem nagyszüleinkre, szüleinkre, illetve a társadalom veszélyeztetett tagjaira is. Ha mi azt is gondoljuk, hogy ez a vírus nem árthat nekünk, attól még lehetünk hordozók és átadhatjuk azt másnak.

Remélhetőleg 2021-ben minden jobbra fordul.Fotó / 123RF

Az oltások kétféle módon hatnak. Először is az adott illető nem kapja el a betegséget, vagy hamar leküzdi a szervezete (direkt hatás), másrészről így ő sem tudja tovább adni másnak (indirekt hatás).
Ahhoz hogy megállítsuk a vírus terjedését, mindenkire szükség van. Ha elég ember megkapja az oltást, akkor azzal annak indirekt hatása is nagyobb lesz. Tehát a fiatalokra is szükség van, hogy elérjük a vírus féken tartásához szükséges kritikus tömeget. Ez a COVID esetében körülbelül 50-65 százalék körül lehet.

Egy 2001-es Japán kutatás igazolta az influenza esetében, hogy a diákok beoltása szignifikánsan csökkentette az idősek megbetegedésének arányát.

Az indirekt hatás azért is lényeges, mert abban az esetben is védettséget jelenthet, ha valaki egészségi állapota miatt nem kaphatja meg az oltást. Emiatt a környezetét kell beoltatni, hogy az adott veszélyeztetett illető ne kaphassa el azt.
Így a vírus átadásának láncolata lassan átmegy a védekezés láncolatába.
A társadalmi felelősségvállalás része, hogy ne te legyél az a személy, akin keresztül megfertőződhet egy olyan személy, aki bár szívesen beoltatná magát még sem teheti meg -például allergia vagy immunbetegség miatt-.

Mindenki szeretné maga mögött hagyni ezt a nehéz időszakot - és lássuk be - ez a magatartás tűnik az egyetlen lehetséges megoldásnak. Tegyünk érte, ugyanis a korlátozások csak átmeneti javulásokat hoznak, ráadásul olyan áron, hogy vállalkozások mennek tönkre és számos ember veszíti el a munkáját.
Biztosan te is várod már, hogy visszatérhess a megszokott életedhez és újra találkozhass a barátaiddal, hogy beüljetek valahová kávézni, vagy részt vehessetek a kedvenc együttesetek koncertjén.

Te hogyan döntesz?