Továbbra is a BME-t választja a legtöbb mesterre jelentkező hallgató
Lezárult a felvételi eljárás a februárban induló keresztféléves képzésekre, és az adatok alapján idén is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre került be a legtöbb mesterszakra jelentkező, miközben a felvettek átlagos pontszáma is növekedett egyes szakokon. A Műegyetemre érkező külföldi diákok száma is folyamatosan gyarapodik, és a külföldi részképzéseket is évente több száz hallgató választja.
A Műegyetem a keresztféléves felvételire idén is csak mesterképzéseket hirdetett meg, melyek nagy népszerűségnek örvendtek, hiszen az egyetem műszaki, gazdaságtudományi és természettudományi területeken összesen több mint harminc szakot hirdetett meg, egy részüket angolul. A februárban induló mesterképzésekre országosan 4623 főt vettek fel, melyből a legtöbb hallgató, 1138 fő a BME-n kezdheti meg tanulmányait. Ez kiemelkedő adat, hiszen azt jelenti, hogy az összes felvett negyede a Műegyetemre jutott be. Az évek óta növekvő magas létszám mellett a hallgatói kiválóság is a korábbi magas szinten maradt, mivel a felvettek átlagos pontszáma semelyik területen sem csökkent, sőt egyes szakokon növekedett.
Nagy Balázs Vince, a BME nemzetközi rektorhelyettese a képzések nemzetközi kapcsolódásairól ezt nyilatkozta: A Műegyetem képzései a magyar hallgatók számára kaput nyitnak számos külföldi egyetemre és egyben a világ minden tájáról érkeznek a BME-re hallgatók az idegen nyelvű képzésekre.
A hallgatók 75 országban tanulhatnak részképzéseken, és 39 szakon az alap-, mester- és a doktori képzést is elérhetik angol nyelven. Az elmúlt két évben tovább nőtt az egyetem népszerűsége nemzetközi hallgatók körében is, így jelenleg csaknem 2400 külföldi diák tanul a BME-n, mely hallgatói létszám több mint 12 százaléka. A Műegyetem folyamatosan bővíti a nemzetközi kapcsolatait, 2020 óta nyolc másik nívós európai egyetemmel szövetséget kötve dolgozik közös képzéseken és kutatásokon. Az együttműködés keretében a BME hallgatók többek között Isztambul, Párizs, Madrid és Bukarest egyetemein tanulhatnak.
Forrás: BME sajtóközleménye
Csesznok Flóra