Virtuális nyelvtanulási program indult anyanyelvi tanárokkal a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézet és az amerikai Indiana Egyetem virtuális nyelvtanulási programot és nyelvészeti kutatószemináriumot indít tavasszal.

A programban az Indiana Egyetem 15 tanárszakos hallgatója nyolc héten keresztül oktat majd 37 elsőéves, alap-, tanár- és mesterszakos debreceni hallgatót online, Zoomon keresztül. A Debreceni Egyetem honlapján megjelent közlemény szerint a kurzus teljesítése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a hallgatók okleveles nyelvtanárokká váljanak.

A program célja, hogy a diákok a szóbeli kommunikációs készségeiket tudják fejleszteni olyan témákban, melyek hasznosak lehetnek a későbbi karrierjük során is. Emellett a nyelvészeti kutatószemináriumon a tudományos életben szükséges készségeket is fejleszthetik különféle szituációkban, mint például a tudományos eszmecsere vagy a konferencia-előadás.

Venkovits Balázs, az intézet igazgatója hangsúlyozta, hogy az Angol-Amerikai Intézetben fontos, hogy angolul magas színvonalon beszélő tanárokat és más szakembereket képezzenek. Emellett arra is lehetőséget teremtenek, hogy a hallgatók multikulturális tapasztalatokat szerezzenek és anyanyelvi beszélőkkel kommunikálhassanak anélkül, hogy utazniuk kellene (aminek megszervezése most kifejezetten nehéz lenne).

A nyelvtanuláshoz elengedhetetlen ugyanis az aktív nyelvhasználat gyakorlása, különösen azok esetén, akik hivatásával szorosan összefügg.

forrás: MTI