Három OTDK szekció is a Szegedi Tudományegyetemen
A 440 éves hagyományokat ápoló Szegedi Tudományegyetem 2021-es éve nemcsak azért különleges, mert idén ünnepli centenáriumát, hanem azért is mert náluk kerül megrendezésre három OTDK szekció is.
A 35. OTDK konferenciát összesen hét város - Budapest, Debrecen, Kolozsvár, Miskolc, Nyíregyháza, Sopron és Szeged - 11 felsőoktatási intézményében tartják. Ezek közül kiemelkedően és sajátos módon egyedül a Szegedi Tudományegyetem ad otthont három szekciónak is. Ők is, mint az összes többi intézmény a járványhelyzet miatt az online térben tartják meg a szekciókat. Ezt a hátrányt a rendezők viszont előnyre fordítják, hiszen így a nagyközönség számára elérhető az egész konferencia.

A Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció április 6-9. között rendezi programjait. A egyetemista hallgatók és középiskolás diákok 4 tagozatban is összemérhetik tudásukat. Az Orvos- és Egészségtudományi Szekció szintén április 6. és 9. között lesz. Az esemény online megnyitója során Dr. Roska Botond, a bázeli Institute of Ophthalmology Basel (IOB) igazgatója, világhírű neurobiológus tart előadást. Egy nappal később április 7-én kezdődik és 9-éig tart a Testnevelés- és Sporttudományi Szekció. Összesen 13 tagozatban mutathatják be a tudományos eredményeket, a Humánkineziológia és sportbiológiától kezdve egészen az edzéselmélet és sport innovációig.
A 35. OTDK újításairól, a három szekció alakulásáról további információkat olvashatsz az SZTE Hírportálon.