Így indult el a Neptun rendszer a BME-ről
Ha a Neptun rendszer egy személy lenne, életkora alapján valószínűleg ő is egyetemista vagy frissdiplomás lenne. Az egységes oktatási rendszer idén ünnepli a 24. születésnapját.
Az oktatásszervezés egységes rendszerbe foglalásának gondolata először a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen született meg, ahol eleinte a hallgatók adatait az akkor használatos DOS operációs rendszerben tárolták. Az új, átfogóbb rendszer létrehozásának ötlete dr. Cséfalvay Klára villamosmérnök, egyetemi docens nevéhez fűződik, aki a kilencvenes évek elején oktatott a BME-n.
Munkatársaival együtt kezdetben kifejlesztették a Hallgatói Információs Rendszert a BME kreditrendszerű képzésének kezelésére. Ezzel megvalósult az egyetemi karok összekapcsolása egyetlen olyan Clipper alapú informatikai rendszerré, amelyet a hallgatók, oktatók és az adminisztrátorok is használhattak. Ezt követően indult el egy általánosabb igényeket lefedő rendszer tervezése, amely a Neptun 2000 névre hallgatott. 1997-ben két másik intézményben is bevezették a rendszert, ami azóta számos változáson ment keresztül.
A Neptun 2000 hamarosan túlnőtt ezeknek az intézményeknek a kapuin is, így a mára már gyorsabb, könnyebben hangolható Neptun.NET rendszert csaknem az összes magyar egyetem használja. Bár a rendszer a mai napig egységes, az üzemeltetési háttérről ez nem mondható el, mivel a Neptun rendszert számos különböző intézmény használja, ezért az nem egy egységes szerverről fut.Az intézményeknek saját infrastruktúrájuk van, ahol saját informatikai szakemberek végzik az egységes tanulmányi rendszer üzemeltetését.
A Neptunt továbbra is folyamatosan fejlesztik: évente átlagosan 1000-1500 új fejlesztés kerül be a Neptunba adminisztrátoroknak, oktatóknak és hallgatóknak, amelyet az SDA Informatika Zrt. végez.