Újra lehet pályázni az Erasmus+ programban
Idén rekordösszegű források állnak a magyar pályázók rendelkezésére.
A Tempus Közalapítvány közleménye szerint az Európai Unió 2021-2027 közötti költségvetési ciklusának elindulásával az Erasmus+ program is új szakaszba lépett. Uniós szinten több mint 28 milliárd eurót biztosítanak az Erasmus+ programra, melyből a magyarok számára várhatóan 52 millió euró, tehát 18 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2021-ben.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkárát is idézi a közlemény, aki azt nyilatkozta, fontos, hogy a magyar fiatalok sikeresek legyenek, amihez elkerülhetetlen a megfelelő képzés biztosítása. Ennek legjobb módját a kormány a több mint 1500 milliárd forintos fejlesztésekben, illetve a modellváltásban látja. Azt is hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a hallgatók valóban hasznos szakmai és tudományos kapcsolatainak kiépítésében külföldi társintézményekkel.

Most az eddigieknél is nagyobb lehetőségekkel indulhatnak az Erasmus+ programon a magyar fiatalok, ugyanis 70 százalékkal nő a program költségvetése.
Az előző hétéves időszakban mintegy 235 ezer magyar résztvevője volt a programnak, amire hét év alatt összesen 100 milliárd forint állt rendelkezésre.
Az Erasmus+ program elsősorban az egyetemistákat érinti, de középiskolások, szakképzési és felsőoktatási intézmények tanulói, valamint ifjúsági szervezetek számára is nyújt lehetőségeket.
forrás: MTI