Véget ért a 35.OTDK
Hosszú hónapok után május 19-én lezárult az OTDK utolsó szekciója is, így újabb két évig kutathatnak a hallgatók, hogy eredményeiket bemutathassák a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.
Összesen hét város - Budapest, Debrecen, Kolozsvár, Miskolc, Nyíregyháza, Sopron és Szeged - 11 felsőoktatási intézményében tartották a 16 szekciót. Március 29-31. között vette kezdetét az Állatorvostudományi Egyetem szervezésében az első, Agrártudományi Szekció. A járványhelyzethez alkalmazkodva minden az online térben valósult meg. Sorozatunkban hétről hétre beszámoltunk a fordulók alakulásáról és a legfrissebb eredményekről.
A 35. OTDK-t megelőzően összesen 1858 TDK-konferenciát rendeztek. Az intézményi TDK-konferenciákon bemutatott pályamunkák száma 12 736 darab volt, amelyek közül az OTDK-ra 4 726 darab pályamunkát neveztek be. A rendezvény elsődleges célja támogatni a tehetséges hallgatókat és elősegíteni kutatómunkában való jártasságukat. A TDK az akadémiai utánpótlás-nevelés mellett szerepet vállal az ipari-innovációs kutatás-fejlesztésben is.

Minden esetben szakmai zsűri értékelte a versenyzők írásbeli és szóbeli teljesítményét is. Az előre benyújtott hallgatói pályamunkákra két külön bíráló által adott pontszám számtani átlagaként maximum 45 pontot szerezhettek. A művekből készült 15 perces prezentációkra és ezt követő 7 perces szakmai vitákra került sor. Az előadásokra a szakma elismert képviselőiből álló tagozati bíráló bizottság által összesen 55 pont volt adható. Minden szekció után rezümékötet készült a bemutatott előadásokból.
Roska Tamás tudományterületeket összekapcsoló, nemzetközileg elismert kutatói életműve előtti tiszteletadás céljából immáron második alkalommal online is életre hívták a Roska Tamás tudományos előadások intézményét. Roska Tamás tudományos előadás tartására elismerő felkérést az a doktorjelölt, doktorandusz, posztdoktor, kaphatott, aki kutatómunkája során az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
A helyzet ellenére minden szervező igyekezett teljeskörű élményt nyújtani az érdeklődők számára és különféle kísérőprogramokkal színesítették az előadás utáni esti órákat. Az online térnek előnye is volt, hiszen a hét évtizedes hagyományokat ápoló tudományos diákköri mozgalom történetében először nyílt arra lehetőség, hogy létszámkorlát nélkül egy előzetes regisztrációval minden érdeklődő bepillantást nyerhessen bármelyik tudományos előadásba vagy kerekasztalbeszélgetésbe. További pozitív hatását a Közgazdaságtudományi Szekcióban mutatták ki, akik elkészítették a hagyományos és online rendezvény szénlábnyomának összehasonlító elemzését is. A kutatás egyértelműen mutatja, hogy az online rendezvénynek jelentős környezeti megtakarításokat köszönhetünk.
A személyes élményt bepótolva az egyes szekciók legjobbjai jogot szereztek a várhatóan augusztus végén megrendezendő, személyes részvételű prezentációs versenyre, az OTDK Plusz konferenciára. 2023-ban pedig jön a 36.OTDK, ahol reméljük, hogy már személyesen mutatkozhatnak be tudományos eredményeikkel a hallgatók.