Online oktatás Japán módra - hallgatói beszámoló

Külföldi tanuláson gondolkozol, de nem tudod, hogyan történik a mostani helyzetben a kinti oktatás? Elhoztunk nektek egy beszámolót Kiss Zsófiától, aki Campus Mundi programon keresztül tanul Japán egyetemen.

Kiss Zsófia írása következik:

Április 2-án megkezdődött a tanév, elindultak a rendes tanítási órák. Mivel jelenleg még nem lehet Japánba beutazni semelyik országból a világon, hibrid oktatási módszert vezetett be az egyetem.

Háromféle módszerrel tartanak a tanárok a japán egyetemen órákat.
Az első a teljesen online, melyen minden tanuló digitálisan vesz részt, ennek a Zoom felülete ad otthont. Tehát akik már Japánban tartózkodnak, azok a diákok is online kapcsolódnak be az összes többi határzár miatt kint rekedt diákkal és cserediákkal együtt.
A második típus a hibrid, ilyenkor, akik Japánban vannak, azoknak rendesen be kell menni az egyetemre, és a professzorok a tantermekben tartják meg az órákat, emellett közvetítik Zoomon a többi diáknak, akik nem tudnak személyesen ott lenni. A tanárok aktivizálják mindkét csoportot: nem csak az órai anyagot beszéljük át, hanem témákat is megvitatunk közösen és együtt gondolkodunk.
A harmadik módszer az on-demand tanítás, ez azt jelenti, hogy a kurzus minden második napján a tanárok videókat és anyagokat tesznek fel a Moodle felületre, ahol nekünk, diákoknak meg kell nézni a feltöltött anyagokat és feladatokat megoldani.

Nekem már mind a háromféle módszerrel volt órám, a tanárok nagyon felkészültek, kaptunk Zoom protokollt: hogyan kell az online órákon viselkedni, hogyan kell használni a programot. A hibrid órán a tanteremben 3 hallgató ült, Zoomon pedig 60-an voltunk.

Már nagyon várjuk, hogy mehessünk mi is Japánba, a három hallgató is hangsúlyozta, hogy nem jó, hogy ennyire kevesen ülnek az egyetemen.

A mindennapi kellékek.Fotó / Kiss Zsófia

Három kurzust vettem fel:Elementary Japanese nyelvi kurzust (kezdő japán nyelvi kurzus), ami heti 12 óra japántanulást takar 4 napra elosztva. Két anyanyelvű japán nyelvtanár tartja felváltva a tanórákat, magyar idő szerint hajnali 3 órától 6 óráig, ami valljuk be egy kicsit korai időpont, ellenben minden perce megéri, hisz japán emberektől tanulhatok elsőkézből. Akit érdekel a japán nyelv tanulása, bátran tudom ajánlani a https://minato-jf.jp/ weboldalát, ahol szuper ingyenes nyelvi kurzusok találhatóak! Aki elvégzi ezeket a tanfolyamokat, oklevelet állít ki neki az oldal.
Másodiknak az Introduction to International Relations (bevezetés a nemzetközi kapcsolatokba) interaktív kurzust választottam, mert érdekelnek a nemzetközi kapcsolatok, és szeretnék minél többet megtudni a világról. Nagyon tetszettek az első órák, mert a professzor úr tudása minden országra kiterjed, és mindenki véleményét megkérdezi. Amikor én nyújtottam fel a kezem és válaszoltam, be is mutatkoztam, hogy Magyarországról hallgatom az óráit, nagyon meglepődött, és egyből mondta, hogy már többször is járt Budapesten és érdekesnek találja a magyarokat!
Harmadik kurzusnak pedig a Principles of Management-et (a menedzsment alapelvei) választottam, mert egy olyan kiemelkedő tudású professzor asszony tartja, aki már több nagyon híres cégnél is dolgozott, mint például az Apple és a Nike. Személyes tapasztalataira építi az órák anyagát, emiatt kimondhatatlanul sokat lehet tőle tanulni.

Kiss Zsófia cikkét a vilagegyetemista.blog.hu oldalán olvashatod el teljes terjedelmében.

Megjött a kedved ahhoz, hogy a világ legjobb egyetemeinek valamelyikén tanulj vendéghallgatóként idén ősszel? Pályázz a Campus Mundi virtuális mobilitásra és vegyél részt a külföldi egyetemek online kurzusain bárhonnan, akár a szobádból, köss nemzetközi ismeretségeket és bővítsd az önéletrajzod értékes külföldön szerzett tudással! Ne maradj le, már csak pár heted maradt jelentkezni!

A Campus Mundi program hazai koordinálását a Tempus Közalapítvány végzi. Tudj meg mindent az ösztöndíjlehetőségről.