“Hihetetlen, hogy ennyi szeretetet adnak” - Tanítsunk Magyarországért

Te örültél volna, ha gyerekként neked lett volna mentorod?
Nagyon örültem volna! Játékos feladatokat végzek most a mentoráltjaimmal, minden feladatnak tanító szándéka van; mindegyik erősíti őket és segít önmaguk megismerésében. Ha anno nekem is lett volna mentorom, biztos, hogy sokkal könnyebben megtalálom az utam. Nekem az osztályfőnököm sokat segített, szerencsés voltam, de a gyerekeknek nem mindig sikerül közelebbi kapcsolatot kialakítani a tanáraikkal. A mentor közelebb van korban a gyerekekhez, és az is fontos, hogy a mi kapcsolatunk más jellegű, nem annyira kötött, hamarabb és könnyebben megtaláljuk a hangot.

Mikor és miért csatlakoztál a programhoz?
Az Eszterházy Károly Egyetem másodéves biológia-testnevelés tanár szakos hallgatója vagyok, amikor elindult a program, azonnal tudtam, hogy nekem jelentkeznem kell ide. Részt vettem a Tanítsunk Magyarországért ismertető előadásán, majd felvettem a TM1-es kurzust, ami felkészített arra, hogy milyen lesz a mentorálás. Mivel tanár szakos vagyok, úgy gondoltam, hogy hasznos tapasztalat lesz, illetve nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, táboroztatok is.

Melyik iskolában és hogyan tevékenykedsz mentorként?
Kömlőn vagyok mentor, nagyon szeretem az iskolát. Tartottunk ott egy élménynapot, nagyon hamar feloldódtak a gyerekek és mi mentorok is, mert az iskola első perctől befogadott minket és partnerként kezel. Kvízjátékokat játszottunk, feladatokat oldottunk meg együtt. Izgultunk előtte, de ez alaptalan volt, mert remekül sikerült minden.
Hetedikes, nyolcadikos diákokat mentorálunk, úgy gondolom, hogy ebben a korban különösen fontos a segítség, és fontos, hogy legyen a gyerekek mellett több olyan ember, aki segítséget tud nyújtani az életük kibontakoztatásában. Kulcsfontosságúnak tartom ezt a két évet, ez akár meg is határozhatja a továbbtanulásukat.
Jó a kapcsolatom az iskola tanáraival, sokszor beülök egy-egy órára, figyelek a gyerekeimre, és a tanároktól is sokszor kérek tanácsot, hiszen ők ár régóta ismerik a gyerekeket. Például a matektanárral együtt szoktunk hazabuszozni, és végig beszélgetünk, az igazgató, az aligazgató, mindenben támogatja a munkánkat. A tanárok és a mentorok közös célért dolgoznak, hatalmas élmény ennek az egésznek a részévé válni!

Hány mentoráltad van? Milyen velük dolgozni?
Négy mentoráltam van, két fiú, két lány. A kapcsolatom velük hasonlít egy nagytesó-kistesó viszonyra. A lányok eleinte kicsit távolságtartók voltak, úgy éreztem, tartottak tőlem, de mára ez elmúlt, nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki velük. A fiúkkal minden simán ment, de most már a lányokkal is. A bizalmukba fogadtak és elfogadtak engem, ami óriási élmény.

A gyerekeknek milyen elképzeléseik voltak az általános iskola utáni életről, amikor elkezdted őket mentorálni?
Amikor megismerkedtünk, nem igazán volt elképzelésük, egy-egy foglalkozást említettek, de amikor rákérdeztem, hogy ez mit is jelent szerintük, nem tudtak válaszolni. Ekkor pályaorientációs feladatokat kezdtünk játszani, teszteket töltöttünk ki, gyakorlatilag megismertettem velük nagyon sokféle munkát, foglalkozást, hivatást, ezzel is bővítve a látókörüket. Ma már ott tartunk, hogy mind a négy mentoráltam szeretne továbbtanulni, és kezd körvonalazódni az irány is, sőt, az egyetemek is szóba kerültek. Szerintem ez már hatalmas előrelépés és sikerélmény.

A pályaorientáció mellett a program célja az élményszerzés is. Milyen közös programokon vettetek részt eddig?
Többször voltunk már kirándulni, voltunk Egerben, tervezünk Miskolcra és Budapestre is menni. Ezeknek az utaknak az a célja, hogy élményt adjunk nekik úgy, hogy egyben lehetőséget is kínáljunk a jövőre nézve.
Még a járvány előtt volt szerencsénk néhány programon részt venni, például szerveztünk sportnapot, ahol több mentor és diák is ott volt. Ezt nagyon élvezték a gyerekek. Emellett képességfelmérő játékokat játszunk, mi is közreműködünk benne, nem csak felügyeljük. Én az utóbbi időben az önfejlesztésre, önismeretre fektettem a hangsúlyt. Szerintem a világban való tájékozódás alapja az, hogy először önmagunkat ismerjük meg, majd csak utána tudjuk elhelyezni magunkat benne. Ha mentorként megismerem a kompetenciájukat, akkor könnyebben tudok lehetőségeket mutatni számukra.

Mennyire volt új számodra a kistelepülésen élők környezete, életvitele?
Az iskola nagyon jól felszerelt, mindent megkapnak a gyerekek, ami a tanuláshoz szükséges. De Kömlő egy kis település, nincs igazán munkalehetőség, ezért különösen fontos, hogy a gyerekek világot lássanak, jobb iskolába kerüljenek, később jobb életük legyen, és ne ragadjanak le egy helyen, hanem tapasztalják meg azt, hogy van más út is. Aztán ha mégis otthon maradnak, azzal sincs semmi baj, de legalább az már a saját választásuk, és nem kényszer.

Hogyan hatott a diákjaidra, rád, a mentorálásra a járvány?
Azt tapasztalom, hogy nem csak a mentorálás, hanem az oktatás is döcögősebb volt. Ez egy nem várt helyzet, az online világban való létet is meg kellett tanulni és bizony gyakorolni kellett. Az elején játékokat játszottunk, társasjátékokat szerveztünk online, de ezzel nem tudtam elérni mindenkit. Igyekeztem fenntartani az érdeklődésüket, de nem akartam nyomasztani őket azzal, hogy kötelező minden nap jelentkezni. Ez a felismerés sokat segített, és a kezdeti nehézségeket hamar meg tudtuk így oldani. Házi feladatban is segítettem nekik, bevontam őket a novellapályázatba is, de nálunk a telefonálás vált be igazán, ha nem írásban beszélgettünk, aktívabbak és cserfesebbek voltak. Most az egyéni mentorálás a működőképes, a csoportosra nem mindig tudott mindenki bejelentkezni. Én ezt nem fogtam fel csalódásnak, hanem azon gondolkodtam, hogyan lehetne ezt jól megoldani. A járványhelyzet nehéz, de a problémákat kihívásoknak éreztem és így gyorsabban meg is tudtam birkózni velük.

Számodra mi a legjobb élmény a mentorálásban?
Az, hogy ennyire várnak engem. Amikor szólok, hogy megyek, az iskola ablakában ülnek és várják, hogy felbukkanjak. Sokszor a buszmegállóig eljönnek és kitörő örömmel fogadnak. Ezek a pillanatok aranyat érnek. Hihetetlen, hogy mennyi szeretetet adnak, és mennyire várnak minket, mentorokat.

Ért olyan élmény, amire azt mondtad, hogy szinte el sem hiszed?
Sajnos a járványhelyzet miatt nem sikerült megismerkednem a szülőkkel, pedig ezt én nagyon fontosnak tartom, mert a szülők is érdeklődők. Viszont az online térben a játékok alkalmával bizony nem egyszer fordult elő, hogy a szülő is beszállt, és játszott velünk. Ez óriási élmény, hiszen ez azt jelenti, hogy a szülői részről is pozitív a Tanítsunk Magyarországért program fogadtatása.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Szeretnéd folytatni a mentorálást?
Mindenképp, az a tervem, hogy ameddig csak lehet, mentor, mentornagykövet leszek. Ez egy olyan lehetőség, amit nem szabad elszalasztani. Szeretnék új mentoráltakat majd, de a mostani négy gyerekemmel is szeretném tartani a kapcsolatot,látni szeretném, merre indulnak, hova jutnak, és ha szükségük lesz rám, én ott leszek.

Mit tanácsolsz leendő mentoroknak?
Amit a mentor csinál, az jó, akkor is jó, ha nem olyan eredményeket hoz, mint amit előzetesen vár. Én azt tanácsolom leendő mentortársaimnak, hogy mindig tudjanak újratervezni, és bármi is adódik, ne csalódásként fogják fel. Sokfélék vagyunk, nem mindig jön be az első ötlet, de van, hogy a második és harmadik sem. Az viszont biztos, hogy előbb-utóbb minden mentor és mentorált megtalálja a közös hangot.