Nyári diákmunkát keresel? Itt egy remek lehetőség!

Az idén júniusban kilencedik alkalommal elinduló Nyári diákmunka programra 16-25 év közötti jelentkezőket várnak.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette a Nyári diákmunka program idei elindulását, valamint hozzátette azt is, hogy a tárca 3 milliárd forintos keretösszeget biztosít a programhoz, amelynek köszönhetően mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatását támogathatja. A Nyári diákmunka program 2013-ban indult útjára, azóta összesen több mint 20 milliárd forinttal ösztönözte 210 ezer középiskolás és egyetemista munkavégzését.

Mikor, hol?Idén a program június közepétől augusztus végéig tart, a regisztráció június 15-én kezdődik az illetékes járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál, a munka kezdete pedig legkorábban július elsejére tehető majd.

Milyen munkákat lehet végezni?A munka jellegét tekintve a program két pillérre különíthető el. Ezek közül az egyik az önkormányzati diákmunka, amelyben területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézmények, valamint egyházi jogi személyek vehetnek részt. Az önkormányzati diákmunka legfeljebb napi 6 órás munkaviszonyban történik, amely során a munkáltató a teljes munkabért megkapja bértámogatásként akár két hónapra is.

Jelentkezz te is a Nyári diákmunka programra!Fotó / 123RF

A másik pillér a mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátásban támogatja a diákok munkavégzését - utóbbi területen segítve a vállalkozásokat a koronavírus okozta nehézségek leküzdésében is. A program legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatást támogat, a munkabér összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatók számára, legfeljebb két hónapra.

Mennyit lehet keresni?A szakképzettséget igénylő munkaköröknél 164 250 forint a havi munkabér, a szakképzettséget nem igénylők esetén pedig 125 550 forint. Ha a foglalkoztatás rövidebb ideig tart, azzal arányosan csökken a támogatás, erről és a programról általánosságban további részleteket a munka.hu oldalon találhatsz.