Egyetemi napok, amelyeket vétek lenne kihagyni ősszel
Szeptemberben nem csak az egyetemek kapui nyílnak ki, hanem a mulatáska is. Rögtön itt van két kihagyhatatlan, többnapos buli, amelyeken méltó búcsút vehettek az idei nyártól!
Az egyetemista lét nem csak a tanulásról szólAzért járunk egyetemre, hogy ott új ismeretekre tegyünk szert, majd elsajátított tudásunk bizonyítékaként egy diplomával vegyünk búcsút egyetemünktől. Másképpen mi értelme lenne szenvedni a felvételivel? Az egyetemista lét azonban ennél jóval többről szól. Számtalan lehetőség áll előttünk, kezdve az Erasmustól, a szakmai gyakorlatokon át egészen a hallgatói szervezetekig. A szüntelen tanulásban bárki megcsömörlene, ezért is igyekeznek a rendezvényszervező csapatok és hallgatói önkormányzatok zenés táncos rendezvényekkel felpezsdíteni a szürke hétköznapokat. Az alapnak számító gólyabálok, felezők, szemeszternyitók és zárók mellett egyes intézmények minden képzeletet felülmúló, grandiózus programokkal rukkolnak elő. A Corvinusnak ott van a Közgáz Évzáró Fesztivál, az ELTE-nek a LEN, az SZTE-nek az Összegyetemi Gólyatábor, a PTE-nek a PEN, a DE-nek a DEN, és még hosszan folytathatnánk a sort. Most két küszöbön álló rendezvényt ajánlunk a figyelmetekbe!
Miskolci Egyetemi Napok (MEN)Mielőtt szót ejtenénk magáról a rendezvényről, érdemes megemlítenünk a miskolci hallgatói élet egy meghatározó aspektusát, a selmecbányai hagyományokat. A Miskolci Egyetem őse a selmecbányai Akadémia volt, amely rengeteg hagyománnyá váló diákszokást termelt ki magából az évek során. Ilyenek az egyetemi hallgatók „rangjelzései" - pogány, balek, firma, veterán -, a szakestélyek, a Bursch-nóták, a karok egyenruhái. A MEN-t ezek a hagyományok emelik ki az egyetemi napok közül. De hogyan kezdődött mindez? 1977-ben pár, a Veszprémi Egyetemi Napokról frissen hazatérő diák fejébe vette, hogy Miskolcnak is szüksége van saját egyetemi napokra. Márciusban megrendezték az első Egyetemi Napokat, a főprogramot a kollégiumok közötti verseny, a Studili - szellemi örököse Kolimpia név alatt fut - szolgáltatta. Innentől nem volt megállás. A MEN kezdetben kiegészült a geng jelzővel. A MEN-gengen már más egyetemek hallgatói is tiszteletüket tették, hogy olyan eseményeknek legyenek szem- és fültanúi, mint a híres tanárrablás. Ez pontosan abból állt, mint amit a neve takar. Az egyetemisták elrabolták tanáraikat, akiket potom 100 fabatkáért engedtek szabadon. A gengnek saját házirendje volt, aminek első pontja hosszú évekig mit sem változott: „a MEN ideje alatt sértődésnek, munkának helye nincs".

A MEN látogatószáma folyamatosan nőtt. A rendezvény saját itallal, MEN-szesszel büszkélkedhetett a Borsodi jóvoltából. A tanárrablást továbbfejlesztették tanár-zhvá, ahol kivételesen a hallgatók vizsgáztatták az oktatókat. Egyszóval a városi buli országos hírnévre tett szert. Napjainkban a szervezői feladatokat a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata látja el, de hiába az eltelt esztendők, van, ami sosem változik. Ahogy említettük a selmeci hagyományok tovább élnek a krampampulifőzésen, a csilletoláson és számos egyéb programon keresztül, viszont kiegészülnek a modern fesztiválhangulattal is. Idén a MEN szeptember 2-4 közé esik és olyan sztárfellépők lesznek , mint például a Wellhello, Azahriah, és Krúbi. Sőt, nemzetközi vendég is érkezik Cascada személyében! A világért sem érdemes kimaradni ebből a három napos mulatságból, jegyeiteket még gyorsan be tudjátok szerezni a cooltix oldalán keresztül. További információkért forduljatok a hivatalos Facebook eseményhez, ízelítőnek pedig hallgassátok meg a MEN hivatalos himnuszát!
BME NapokMinden budapesti egyetemista ismeri az őszi szemeszter legnagyobb buliját, a BME Napokat. Annak ellenére, hogy mekkora népszerűségnek örvend az egyetemi napok tengerében, egy viszonylag fiatal rendezvénysorozatról van szó. 2007-ben kifejezetten az egyetemi vezetés kérésére rendezte meg először a BME Hallgatói Önkormányzat a BME fennállásának 225. éve alkalmából. Azóta nemcsak a BME-s öntudat, de a pesti fiatalság alapkövévé is vált. Különlegessége - és egyesek számára az átka – a választott időpont. A BME Napok mindig szeptemberre esik, ráadásul telibe hétköznapra. A BME Napok az egyetemistákat, főiskolásokat célozza meg, akik ugyanúgy ráérnek hétköznap, mint hétvégén. Ezzel a döntéssel a szervezők ugyan kiszorítják a dolgozó hallgatókat és más korosztályokat, másrészről viszont bebiztosítják, hogy a hétvégén ezerszámra fellelhető bulik ne vonzzák be magukhoz a potenciális látogatókat.

Helyszíne évről-évre változatlan. A több ezres befogadóképességű Infopark az intézmény óvó közelségében található, és viszonylag könnyen megközelíthető.
Ez miért előny? Ha eddig nem derült volna ki, kevés egyetemi nap biztosít alvási lehetőséget, így az utazás közel sem elhanyagolható szempont. Száz szónak is egy a vége, mutatjuk, idén mire számíthattok szeptember 14-16 között Budapest egyik legnagyobb egyetemista szabadtéri rendezvényén! Lesz Pixa, Irie Maffia, Yamina, Katapult DJ, BSW, ByeAlex és még sok más eddig be nem jelentett fellépő. Jegyeiteket a bmejegy.hu oldalon tudjátok beszerezni! Himnusszal jelen esetben nem szolgálhatunk, de reméljük, beéritek a 2019-es aftermovie-val!
Kár tagadni, az első hetekben igen fontos dolgok hangzanak el a tárgyakkal kapcsolatban. Mindemellett egyszer vagyunk fiatalok, ráadásul a koronavírus bármelyik pillanatban kopogtathat egy újabb hullámmal. Élvezzük ki az élet minden adandó lehetőségét!