Kicsúsztál az időből a diplomád megszerzésével? Ez a következménye - Állami ösztöndíjasként a magyar felsőoktatásban II.

Egy korábbi cikkünkben már kifejtettük, milyen szigorú feltételrendszernek kell megfelelniük az állami ösztöndíjas hallgatóknak. A riogatásotokat és informálásotokat tovább folytatva most pedig a következő kérdésre keressük a választ:
Mi történik, ha nem vagy pusztán túl hosszú idő alatt szerzed meg a diplomád/okleveled?

Ha a képzési idő másfélszerese nem elégAmennyiben államilag támogatott képzésben vesztek részt, kötelesek vagytok a képzési idő másfélszerese alatt elvégezni a választott szakot. Viszont ez sem sikerülhet mindenkinek. Így, ha lemaradtál pár félévvel a határidőről akkor sincs gond, hiszen erre is vonatkoznak szabályok. Elsősorban annyi kötelezettséged van, hogy hazai munkaviszonyt tarts fenn. Persze ennek is megvannak a maga részletszabályai. A magyar állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányok idejével megegyező időtartamban kell ezt megtenned. Tehát, ha a 6 féléves képzést 11 félév alatt végzed el és abból 8 félévet voltál állami támogatott, akkor az ennek megfelelő ideig. Nyugalom a nyári szünet nem számít bele. További feltétel, miszerint mindezt az adott képzés megszűnésének napjától számítva a magyar állami ösztöndíjat általad igénybe vett tanulmányi idővel megegyező időintervallumot követő két éven belül kell teljesítened. Az előző példánál maradva, 8 félév plusz 2 év alatt. Az Oktatási Hivatal szerint a két évet 730 napnak kell megfeleltetni és egy félévet 150 napként kell figyelembe venni.

Ellenben akik nem teljesítik a fenti feltételeket fizetniük kell. A jó hír viszont az, hogy csak a tartozás ötven százalékának megfelelő összeget. Tovább folytatva a példálózást, ez nyolc állami félév esetén – félévenként 250.000,- forinttal számolva – 1.000.000, hiszen a nyolcszorosa 2.000.000,- forint lenne, de ennek csak a felét kell visszafizetni.

Akik nem teljesítik a feltételeket, azoknak fizetniük kell.
Akik nem teljesítik a feltételeket, azoknak fizetniük kell.Fotó / 123RF

A kihagyhatatlan kivételekSzerencsére számtalan enyhítést tapasztalhatunk ezen körön belül is:

  • Nem kell hazai munkaviszony keretében ledolgoznod a fenti időtartamot, ha három gyermeket szülsz. Tehát aki nagy családot szeretnél alapítani, ez már nem lehet akadály.
  • Teljesítettnek kell tekinteni a képzési idő másfélszerese alatti oklevélszerzési kötelezettséget, ha az okleveledet tartós betegség, baleset, szülés miatt, vagy más váratlan ok miatt, önhibádon kívül nem vagy képes megszerezni. Ezt a kivételt viszont kérelemre adják csak meg, amelyet elérhetsz az Oktatási Hivatal oldalán.
  • Nincs hazai munkavégzési és visszafizetési kötelezettséged az egyetem elvégzése után, - ha azt nem tudod a képzési idő másfélszerese alatt elvégezni- ha önhibádon kívül nem tudod teljesíteni - például tartós betegség, baleset, szülés, kettő vagy több gyermek nevelése vagy más váratlan ok miatt - és kéred az ez alóli mentesülést.
  • Az előző kettő kivétel esetében csak az egyik szülő veheti igénybe a mentességet ugyanazon gyermek vonatkozásában.
  • Még egy utolsó és sajnálatos mentesülési ok a halál. Mivel ez egy személyhez fűződő kötelezettség, így azt az örökösöktől igényelni nem lehet, vagyis nem képezi a hagyaték tárgyát.
Állami ösztöndíjasként számos kötelezettséged van. Mutatjuk, melyek a legfontosabban.
Állami ösztöndíjasként számos kötelezettséged van. Mutatjuk, melyek a legfontosabban.Fotó / Shutterstock

Ha a diplomaszerzés valamiért elmaradNem mindenki tudja befejezni az egyetemet. Ez természetes és nincs vele semmi gond. Azonban, ha bármilyen akadály folytán kimarad az áhított oklevél megszerzése, viselnünk kell annak következményeit. Azonban 2020. január 1-től az előbb felsorolt összes kivétel és szabály szintúgy vonatkozik arra az esetre is, ha végül nem szereznél diplomát vagy oklevelet.

Mi számít pontosan hazai munkavégzésnek? Mi számít bele és mi nem ebbe az időtartamba? Az Oktatási Hivatal tájékoztatójának 20. és 21. oldalán elolvashatod.

Semmi pánik, amennyiben mégis fizetésre kerülne a sor még mindig ott a részletfizetés lehetősége vagy az, hogy valaki más – esetleg a szülők vagy a későbbi munkavállalód – vállalja át helyetted a költségeket.

Reméljük nem ijesztettünk el a felsőoktatási tanulmányoktól! Ezeket a feltételek kell betartani, de a sok kibúvó mellett tán ez nem is olyan nehéz feladat.