Tudj meg mindent a Medikus Kupáról és történetéről!

Találkoztatok olyan bulival, amire külön Neptun üzenetben hívják fel a figyelmeteket? Az orvostanhallgatók biztosan, hisz ki ne ismerné az ország orvostudományi egyetemeinek közös sportrendezvényét, a Medikus Kupát!

Két jó barát mindenre képes, akár egy egész hivatás növendékei számára meghatározó eseménysorozat megalkotására is. Dr. Dani Vilmos és Dr. Sahin Tóth István hallgatói éveiket Szegeden tengették. A kollégiumi szobatársak a tanulás mellett aktív sportéletet éltek. Hobbijuknak és az egyetem kapcsolati hálójának köszönhetően kijutottak Lengyelországba, ahol egy egyetemek közti kosárlabdatornának lehettek szemtanúi. Itt szóba elegyedtek lengyel társaikkal, akik a magyar hallgatói sportélet nagy rendezvényei felől érdeklődtek. A két barát hamar rájött, hogy nem sok mindenről tudnak beszámolni, amin - gondolták - változtatni kell. A szervezésükben megvalósuló, 1968-as, első bajnokságon kizárólag kosárlabdában mérkőzött meg Szeged és Budapest. A rendezvényt siker koronázta, megvolt a kellő motiváció és érdeklődés a folytatásra, így 1969-ben Pécsett fociban, 1970-ben Budapesten kézilabdában, 1971-ben röplabdában mérkőztek meg az ország orvostanhallgatói.

Négy egyetem, öt versenyszám

A Medikus Kupa hivatalos időszámítása 1972-re tehető, amikor is állandósult az öt sportág és a négy résztvevő egyetem.

A sportágak:

  • Kosárlabda
  • Röplabda
  • Kézilabda
  • Vízilabda
  • Kispályás labdarúgás

Résztvevők:

  • Semmelweis Egyetem
  • Szegedi Tudományegyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Debreceni Egyetem

A versenyszámok többségében lehetőség van férfi és női kategóriában is indulni. A helyszín és vele a házigazda szerep évről-évre rotálódik az orvostudományi egyetemek között. A célcsoport idővel kiszélesedett. Mára az általános orvostan-, a fogorvos-, a gyógyszerészhallgatók, és az egészségügyisek adják a keménymagot. A két volt szegedi diák tehát maradandót alkotott: a Medikus Kupa az egyetemek közti rivalizálást kulturált mederbe terelte. Nem számít, hogy ki pesti, ki pécsi, a lényeg a közös szórakozás. Az ide látogatók új arcokat ismerhetnek meg, barátságokat alakíthatnak ki, vagy egyszerűen bulizhatnak egy jót. Igen, jól olvastátok. A mai trendeknek megfelelően a Medikus Kupán a sport mellett az éjszakában szintúgy kiélhetik magukat a jövő egészségügyi szakemberei.

A Medikus Kupa egy csepp AmerikaHa meg kéne fogalmazni a Medikus Kupa sikerének okát, nagy valószínűséggel mindenki a hangulatot említené. Na igen, de miből is áll ez pontosan? Többek között az országban egyedülálló, amerikai típusú szurkolási stílusból. A tőlünk alapvetően távol álló, filmekben oly gyakran látott életérzést honosította meg idehaza a Medikus Kupa. Az egyetlen olyan hazai sportrendezvény, amely nemzetközi szintre emeli a fiatalság szurkolói kultúráját. A négy egyetem saját kabalaállattal és színnel rendelkezik, a következőképpen:

  • SOTE: oroszlán, világoskék
  • SZOTE: gorilla, piros
  • POTE: bivaly, zöld
  • DOTE: főnix, sötétkék

Érdekesség, hogy a kabalák nincsenek kőbe vésve. Például az SE volt már nyúl, sőt jégsárkány is, idén pedig oroszlánok lesznek. A többi egyetem többé-kevésbé viszonylag hű választott állatához.

A 2021-es Medikus Kupát szeptember 24-26 között a Napfény városában a szokásos menetrend szerint tartják meg.
A 2021-es Medikus Kupát szeptember 24-26 között a Napfény városában a szokásos menetrend szerint tartják meg.Fotó / 123RF

A különlegességek sora itt nem áll meg, hisz a kabalák önmagukban édes-kevesek lennének. Az egész szurkolói, versenyzői közeg a tengerentúl világát idézi. A résztvevők egyenpólókat- és sapkákat viselnek, arcfestést használnak, zászlókat lengetnek, rigmusokat dalolnak, szüntelenül verik a tapsoló rudakat és fújják a kürtöket. A játékosokat dedikált egyetemi cheerlaederek bíztatják a küzdelmek során, ráadásul manapság az ő bemutatóikat is értékelik. Szintén buzdítást végeznek a szimpatizánsok táborához csatlakozó komplett zenekarok. Ha mindez nem lenne elég, az intézmények kifejezetten keresik és támogatják a vezényszurkolókat, akik képesek a legkeményebb meccsek és bulik után összefogni a népes táborokat. Ugyan a felsoroltak még mindig fényévekkel elmaradnak a Super Bowl-hoz képest, azonban keresve sem találhatnánk nála üdébb foltot a magyarországi egyetemi élet színes palettáján.

No, de miből és hogyan valósul meg a Medikus Kupa?Az anyagiak tipikusan három forrásból tevődnek össze. A házigazda egyetem a fő finanszírozó, ehhez jön a négy egyetem sportközpontjai által felkínált összeg, valamint a hallgatói önkormányzatok (HÖK) hozzájárulása adja a pénzügyi hátteret. Ha akarjuk, e hármon túl beazonosíthatunk egy negyediket is a jegybevételek formájában. A Medikus Kupán a részvétel jegyhez kötött. Hogy ez kinek jár, mennyibe kerül, hány darabot értékesítenek, az változó. Ahogy azt az előbb írtuk, jegy nélkül senki nem teheti be a lábát a Kupára. A senkibe a sportolók úgyszintén beletartoznak. Ostobaságnak tűnik, hogy a rendezvény sztárjainak fizetniük kell, de valahogy fenn kell tartani a stabil pénzügyi hátteret. Az egyezményes megoldás az, hogy a sportolók részvételi díját a sportközpontok vagy a HÖK-ök állják. Ezen az alapon egyes alkalmakkor akár a szurkolók is kedvezményekhez juthatnak, sőt előfordulhat, hogy ingyenes belépőre jogosulnak. A külsősök - értsd nem a négy egyetem hallgatói - helyzete a legingatagabb. Az ő részvételük teljes egészében a kapacitáson múlik. Szerencsés esetben később és drágábban nyílik meg számukra a jegyértékesítés, máskor sajnálatosan muszáj kizárni őket. Ahogy látjátok, lehetetlen egy örökérvényű rendszert felvázolni. Minden a szervezők megállapodásán múlik.

Az egyetemi alkalmazottak, a hökösök, a külsős partnerek és a szervezésben résztvevő hallgatók és önkéntesek éjt-nappallá téve, hónapokkal - sőt évekkel - a nagy nap előtt keményen dolgoznak, hogy a lehető legszuperebb élménnyel ajándékozhassák meg az egybegyűlteket. A feladatok közt a versenyhelyszínek biztosítása, a résztvevők tájékoztatása és útbaigazítása, adminisztratív teendők - például jegyzőkönyvek vezetése -, étel- és italosztás szerepelnek. Gyakran a költségek fedezetére az esemény résztvevőinek megszólítása érdekében támogatók is csatlakoznak a gigantikus eseményhez, mint például idén a Jägermeister és a Soproni.

Hogyan lehet versenyzőnek jelentkezni a Medikus Kupára és ki győz?Mivel hallgatói versenyről van szó, aktív hallgatói jogviszonyra még azelőtt szükség van, hogy elkezdenénk álmodozni a részvételről. Az egyetemek sportáganként tömörítik csapatokba saját sportolóikat. A tagság feltétele lehet az edzéseken való rendszeres részvétel, de külön toborzás során is van esély bejutni. A felszerelés minőségét az egyetemi infrastruktúra határozza meg. A szállás és a napi háromszori étkezés garantált. Mivel elenyésző számban képvieseltetik magukat élsportolók az eseményen, rájuk sem vonatkoznak külön szabályok. Egyébiránt a mérkőzésekre az adott sportág sportszövetségének szabályrendszere a mérvadó. A feltételek adottak: van hivatalos bíró és jegyzőkönyvvezető, a pályák megfelelnek a szabványoknak.

A versenyszámokban elért helyezést pontokkal díjazzák. Az első 5, a második 3, a harmadik 2, a negyedik 1 ponttal gazdagodik. A kiértékelés három kategóriában történik. Nemek alapján van férfi és női összetett verseny, de a lényeg maga a Medikus Kupa. Az I-III. helyezett egyetem sportolóit érmékkel díjazzák, a névadó vándorserleget pedig magától értetődően az első helyezett viheti haza.

Jó tudni: tippjeink a 48. Medikus Kupa szurkolóinakA Medikus Kupa házigazdájának megtisztelő szerepe 2020-ban SZTE-t illette volna meg, azonban a koronavírus járvány közbeszólt. Az eseményt értelemszerűen lemondták, az orvostanhallgatókra a szórakozás helyett egy soha nem látott kihívás hárult.

A járványhelyzet mára enyhült annyira, hogy a kormány engedélyezte a hasonló rendezvények megtartását, viszont sokáig mégis úgy tűnt, hogy a Kupa idén is elmarad, és ha mégis megrendezhető, Szeged elveszti a szervezés jogát. Szerencsére nem így történt, így a 2021-es Medikus Kupát szeptember 24-26 között a Napfény városában a szokásos menetrend szerint tartják meg. A részvétel viszont védettségi igazolványhoz kötött.

A szurkolók helyzete mindig eltérő. Jegyük mellé jár egy alapcsomag, ami a belépőn túl általában szurkolói kellékeket - póló, tapsoló rúd - és promóciós ajándékok - tartalmaz. A szállásukat és étkezésüket maguk intézik, az oda-vissza utazásukról a HÖK-ök gondoskodnak. A szervezett járatok nemcsak leveszik a logisztika terhét a hallgatók válláról, hanem a páratlan közösségi élményt is megalapozzák.

A Medikus Kupa egy életre szóló élmény. Orvostanhallgatóknak azt javasolnánk, hogy legyen kötelező a részvétel, de nyugodtan tegyenek vele egy próbát a más egyetemről érkezők is! Folyamatosan frissülő információkért kövesd nyomon a hivatalos Facebook eseményt, illetve kövesd nyomon saját egyetemed szurkolói csoportját! Jó szórakozást és győzzön a legjobb!