Takáts Előd: A Corvinus a nemzetközi karrierre is felkészít

A Budapesti Corvinus Egyetem frissen kinevezett rektora az egyetem budapesti sajtóbeszélgetésén számolt be stratégiájukról és a tervezett fejlesztési irányokról.

Takáts Előd elmondta, hogy az elmúlt években folyamatosan emelkedett a Corvinusra felvett hallgatók pontátlaga: néhány éve 435 pont körül volt, most pedig 456, így az egyetem a „rendszer tetején" van, a legmagasabb pontszámokkal jönnek ide a hallgatók. Hozzátette: a Corvinus nemcsak a hazai, de a nemzetközi karrierre is felkészít. Hosszú távú célja, hogy regionális elitegyetemmé váljon, amely versenyben van a nagy nyugati, észak-amerikai egyetemekkel is.

Az alapképzésen tanulók csaknem háromnegyede, a mesterképzéseseknek pedig 85 százaléka ingyenesen vesz részt az egyetemi oktatásban.
Az alapképzésen tanulók csaknem háromnegyede, a mesterképzéseseknek pedig 85 százaléka ingyenesen vesz részt az egyetemi oktatásban.Fotó / Corvinus Egyetem

A sajtótájékoztatón Szabó Lajos oktatási rektorhelyettes arról is beszélt, hogy a nemzetköziesítés több angol nyelvű képzést és több külföldi diákot is jelent, valamint a Corvinusos diákok külföldi egyetemeken folytatott egy-két féléves tanulmányait, valamint a hazai oktatók külföldi vendégoktatásait, tanulmányútjait is. Az innováción éppúgy értik a digitalizációt és a szakfejlesztést, mint az élményszerű tanulást, amely révén a tanulás a hallgatók számára a felfedezés örömét is hordozza.
A sajtóbeszélgetésen Anthony Radev, a Corvinus Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy a Corvinus-ösztöndíjban részesülő diákok számára ingyenes a képzés, és ha valakit nem ilyen formában vettek fel az egyetemre, egy év után jó tanulmányi eredménnyel akár át is kerülhet. Az elmúlt években az ösztöndíj összege kétszeresére, keretösszege pedig ötszörösére emelkedett, összefüggésben az alapítványi működéssel. Így az alapképzésen tanulók csaknem háromnegyede, a mesterképzéseseknek pedig 85 százaléka ingyenesen vesz részt az egyetemi oktatásban.

A Corvinus nemcsak a hazai, de a nemzetközi karrierre is felkészít.
A Corvinus nemcsak a hazai, de a nemzetközi karrierre is felkészít.Corvinus Egyetem

Az idei adatok alapján a BCE népszerűbb, mint korábban: az alapképzésre jelentkezők számára a tavalyihoz képest 22, a mesterképzésben pedig 27 százalékkal nőtt. A tavalyihoz képest a felvettek száma az új stratégia mentén csökkent, köszönhetően a megnövekedett ponthatároknak. Mint az a háttérbeszélgetésen elhangzott: ezzel kívánják csökkenteni az egy oktatóra jutó hallgatók számát. Ez a mutató egyébként több külföldi rangsorban is sorrendképző indikátor, így a rangsorokban elfoglalt helyét is kívnja javítani az egyetem.
Idén ősszel közel 3000 hallgató kezdheti meg a Corvinuson tanulmányait, köztük 665 külföldi diák.