Bővül a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj a pedagógusképzés támogatásáért
A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program a tanári, tanítói vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatókat motiválja olyan tartós elhelyezkedésre, amely a végzettségüknek megfelelő. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslatára az eddigieknél többen részesülhetnek ebben a juttatásban.
Az ösztöndíjról
- Pályázatot a magyarországi felsőoktatásban, osztatlan tanárképzésben, gyógypedagógia vagy tanító alapképzésben tanuló, magyar anyanyelvű hallgatók nyújthatnak be.
- Az ösztöndíj összege fejenként és félévente, a tanulmányi átlag függvényében 125-375 ezer forint lehet.
- A támogatottaknak vállalniuk kell, hogy a diplomaszerzés után a végzettségüknek, szakképzettségüknek megfelelően főállású pedagógusként helyezkednek el meghatározott intézményi körben.
- A lehetőség minden jelenleg szerződéses hallgatóra vonatkozik; illetve azokra a volt ösztöndíjasokra is, akik 2021. június 1-jét követően szerezték meg oklevelüket.
Ha további kérdéseid vannak az ösztöndíjról, akkor olvasd el a gyakori kérdésekre adott válaszokat.

A Magyar Közlönyben közzétett rendeletmódosítás jelentősen megkönnyíti a programban való részvételt, ugyanis az új előírások értelmében pályakezdőként egyház vagy közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelői alapítvány által fenntartott köznevelési intézményben is munkába állhatnak a frissen végzett pedagógusok.
A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programban mostanáig több, mint négyezer hallgató kapott összesen közel hatmilliárd forintot, de várhatóan a kedvező változtatásoknak köszönhetően még több diák részesülhet benne.
A szakma népszerűbbé tételét szolgálja a kormány szeptember közepén meghozott döntése arról, hogy a felsőfokú tanárképzés a jövőben hat helyett öt évig fog tartani. Ezáltal 2022 szeptemberétől új szaktanári képzések indulnak természettudományos területen.