Meg tudod csinálni? Változtasd meg az életed 75 nap alatt!
A népszerű videómegosztó alkalmazás, a TikTok kedvelőinek ismerősen hangozhat az úgynevezett 75 napos kihívás (75 Hard Challenge), amit Andy Frisella, amerikai motivációs előadó álmodott meg.
A TikTok-on elterjedt és számos tartalomgyártó és felhasználó által kipróbált kihívás célja fizikális és mentális fejlődés elérése 75 nap leforgása alatt egy bizonyos szabályrendszert követve.
Ezek többsége a fizikai változásra, leginkább jobb fizikum elérésére irányul, például napi kettő, minimum 45 perces edzésre buzdít, az egyiket a természetben, a másikat beltéren elvégezve.
A kihívás része napi minimum 4 liter víz fogyasztása, valamint egy bizonyos étrend követése, amit Frisella nem pontosított, mindössze a „csalóétkezések" és alkoholfogyasztás kizárását tette a 75 nap részévé.

A mentálisan fejlesztő szabályok egyike napi minimum 10 oldal elolvasása szigorúan szakmai könyvből, emellett – ugyan ez ismét a fizikai fejlődés elérésére szolgál – minden nap egy fotó készítése magadról, hogy láthasd, a kemény munkád meghozza a gyümölcsét.
A 75 napnak része egy igazán pozitív dolog, ami nem más, mint a kedvesség mindennapi gyakorlása. Ezt a szabályt ugyan érdemes a 75 nap eltelte után is követni!
Elsőre nagy lendületet érezhetsz, hogy belevágj ebbe a talán könnyen követhetőnek tűnő kihívásba, viszont fontos hozzátenni, hogy a koncepció számos negatív megítélést is kapott szakértőktől. A 75 napos kihívás ötletgazdája nem szakértő, így nem feltétlen kvalifikált egy ilyen szabályrendszer létrehozására.
A szigorú étkezési szabályok több mint két hónapig való követése könnyen visszás eredményhez vezethet, valamint napi 90 perc edzés sem való mindenkinek, különösen a kezdőknek nem.
A 75 napos kihíváshoz való mértékletes hozzáállás, esetleges módosításokkal és enyhítésekkel azonban valóban hasznos lehet. Fontos, hogy ha belevágnál, kerüld az összes szabály görcsös követését! Például ne zárkózz el bizonyos ételek fogyasztásától, és edzés tekintetében se erőltesd túl magad!
Figyelj a fokozatosságra és mértékletességre, hogy a változás fenntartható legyen, és ne csak 75 napig tartson!
Hegedűs Eszter