Államtudományi doktor leszek!

Kamrás István sikeresen zárta első tanévét az államtudományi osztatlan mesterképzésen (ÁTMA), és még négy év választja el attól, hogy megszerezze kisdoktori címét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karán. Hobbija a kézilabda, valamint a programszervezés.

Miért ezt a képzést választottad?

Egész életemben a közösség mozgatórugója voltam, és olyan pályát szerettem volna választani, ahol a közös jó érdekében tudok tevékenykedni és ily módon szolgálni a hazámat.

Hogyan készültél a felvételire?

A motivációs beszélgetés kulcsa az összeszedettség. Elhatároztam, hogy én ezt az utat választom, és így – bemutatva a hivatástudatom – teljesítettem a felvételit.

A tanulást megfelelő időbeosztással össze lehet egyeztetni a munkával és a szórakozással is.
A tanulást megfelelő időbeosztással össze lehet egyeztetni a munkával és a szórakozással is.Fotó / Unsplash

Mit gondolsz az egyetemi kollégiumról?

Az NKE-n a kollégium hotelhez hasonló infrastruktúrát biztosít a hallgatók számára. Igényes környezetben a jól felszerelt szobák lehetőséget adnak számunkra a megérdemelt pihenésre. Kollégistának lenni életérzés, amiben a legjobb, hogy együtt élsz a barátaiddal. Bármikor összefuthattok egy kávéra és a jegyzetekért is csak a szomszédba kell menni.

Támogatnak a szüleid vagy dolgozol egyetem mellett? Ha igen, hogyan tudod összeegyeztetni a tanulással?

Az egyetemre úgy tekintek, mint a felnőtt élet kapujára, így igyekszem magamnak megteremteni azokat a feltételeket, hogy a kollégista élet legkevésbé terhelje a szüleimet. Kézilabda-játékvezető vagyok, így általában a hétvégéimet munkával szoktam tölteni. A munkavégzésem kötetlen, az aktuális teendőimhez alakítva dolgozom.

A tanulást megfelelő időbeosztással össze lehet egyeztetni a munkával és a szórakozással is.

Mennyire vagy elégedett a döntéseddel és a képzéssel?

A döntésemmel és a képzéssel maximálisan elégedett vagyok, mivel számos tudományterületre nyerhetek betekintést, amelyekkel átfogó tudásra tehetek szert. Az oktatóink rendkívül felkészültek és lelkiismeretesen végzik a munkájukat. A komplex képzés biztosítja mindenki számára, hogy az itt tanultak segítségével megtalálja a helyét az életben.

Kamrás István
Kamrás IstvánFotó / Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2021

Milyen jövőbeli terveid vannak?

A képzésünk befejezése után a közszféra széles palettáján helyezkedhetünk el. Nem szeretnék találgatni, bízom abban, hogy ahol a legnagyobb szükség lesz rám, oda sodor az élet.

Mit tanácsolnál az NKE-re felvételizőknek?

Figyelmesen járjatok utána a felvételi követelményeknek és ügyeljetek arra, hogy minden határidőt betartsatok.

Hallgatótársaim nevében is mondhatom, hogy kérhettek tőlünk bátran segítséget és tanácsot.

Tudj meg többet az Államtudományi képzési területről itt!

További interjúkat a Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2021-es kiadványában találsz. Keresd az újságárusoknál vagy rendeld meg itt!