Egyetem után külföldre

Bizonyára neked is megfordult már a fejedben, hogy külföldön próbálj szerencsét. Vannak előnyei és hátrányai is, de összességében elmondható, hogy azok, akik bevállalják, a sötétben tapogatóznak. Nem gyűjtenek ugyanis elegendő információt arról, hogy ez mivel jár, felkészületlenül indulnak neki a bizonytalanba, „majd lesz valahogy" alapon. Összeszedtünk néhány fontos tényezőt arra az esetre, ha magadra vennéd a hátizsákod és útnak indulnál!

Először is fontos tisztáznod magadban, hogy milyen indokkal szeretnél másik országban élni. Legyen egy célod, mert ha csak elindulsz, abból hatalmas kudarc lesz. Ösztöndíj programokról korábban már írtunk (például itt meg itt), de ha úgy érzed, hogy az egyetemi kereteket ezúttal szeretnéd kizárni, akkor nem árt tisztában lenned néhány alapvető szabállyal. A pandémia idején egy ilyen utazós akció a szokásosnál is nehezebb, így lehetséges, hogy az efféle terveidet felelősségteljesen el kell halasztanod 1-2 évvel. Aztán ha már nem lesz akadálya, akkor íme néhány hasznos tanács!

1. Legyen elképzelésed

Arról, hogy mivel fogod/akarod tölteni a mindennapjaidat. A megélhetéshez ugyanis munka, lakhatás, betegbiztosítás szükséges, amelyek adminisztrációja nem mindig egyértelmű. Mielőtt megveszed a jegyed az utazáshoz, tervezd meg, hogy fogod kivitelezni mindezt. A haverod már kint van és majd segít? Ez önmagában nagyon kevés! A megérkezésed után ugyanis azonnal el kell kezdened elintézni a kinti időtöltésedhez szükséges alapvető dolgokat: bejelentkezni, boltot, telefonszolgáltatót keresni. Alapnak tűnnek, de ezekre előre kell gondolnod!

2. Hosszútávú forgatókönyv, A és B verzióban

Ha nincs munkád, legyen lakhatásod. Vagy fordítva. Tudniillik egy panzióból nagyon nehéz mindezt elintézni: a lakáskiadók meg fogják kérdezni, hogy hol dolgozol (miből fogod fizetni a szállásod), a munkahelyeden pedig az lesz az első, hogy ki kell töltened a címedet, hogy hol laksz. Ördögi kör és egyik sem működik a másik nélkül. Ha az egyik megvan, akkor már el tudsz indulni. De ez csak az eleje. Sarkalatos kérdés viszont, hogy milyen elképzeléseid vannak arra az esetre, ha nem jön be a kinti élet, nem találod a helyed. Egyrészt ne add fel azonnal, másfelől viszont, nem szabad félni félbehagyni sem. Ez kivételesen nem kudarc, mert már önmagában véve is óriási bátorság kell ahhoz, hogy nekiindulj.

3. Tudd, hogy sosem leszel igazi anyanyelvi

Soha ne felejtsd el, hogy akármilyen jól beszéled is az adott nyelvet, az ottaniak mindig tudni fogják, hogy külföldi vagy, még akkor is, ha a létező legjobb indulattal és tárt karokkal fogadtak be téged. Egy pörgős baráti beszélgetésen sosem tudsz olyan szemfüles lenni, hogy azonnal reagálj egy poénra, vagy egy szlengre; ehhez ugyanis nemcsak extra nyelvismeret szükséges, hanem a helyi emberek szokásai, történetei, meghatározó élményeinek zsigerből való ismerete, ami nem hónapok alatt kerül a birtokodba, hanem évek, vagy akár évtizedek alatt. Nem kiábrándítás akar lenni, de ezzel legyél tisztában, hogy két lábbal tudj járni a talajon és ne legyenek hamis illúzióid. Ettől még érezheted magad eszméletlen jól és kialakulhatnak olyan baráti kapcsolataid, amik később is tartósak maradnak.

Megéri kipróbálni, de még jobb hazajönni.
Megéri kipróbálni, de még jobb hazajönni.Fotó / 123RF

4. Találj haza

Bármennyire is szeretnéd elaltatni a lelked, itthon leszel igazán otthon. Barátok, családtagok, ismerősök: miattuk mindig megéri hazajönni. Nem tudsz mindenkit kivinni magaddal és nem is akarsz igazán. A külföldi élet évekig is jól működhet, ha rálelsz a szerencsédre és olyan tapasztalatra teszel szert, amiből aztán sokáig eléldegélhetsz.

Megéri kipróbálni, de még jobb hazajönni.