Elaludt a diák az órán, zseniális, ahogy a tanár reagált

Kinek ne lennének emlékei olyan órákról, amikor alig bírta nyitva tartani a szemét, vagy csak a szünetben elkortyolt kávénak köszönhetően sikerült követnie az eseményeket? Vajon hogyan reagáltak volna tanáraink, ha elszundítunk óra közben? Egy amerikai angoltanár igazán megértően kezelte a helyzetet.

Monte Syrie, a középiskolai angoltanár a Twitteren mesélt tapasztalatáról. Óráján az egyik tanuló elaludt. Monte nem ébresztette fel és szidta meg az alvó lányt, sőt a beadandót sem kérte tőle. Döntését a következőképpen indokolta:

Nem vettem személyes sértésnek. Az órám az életének csak egyetlen része, nem az egész élete.

Monte Syrie, a középiskolai angoltanár a Twitteren mesélt tapasztalatáról.Fotó / Twitter

A tanár azt is elmondta, hogy nem tervez rendszert csinálni ebből, hiszen nem lehet általánosan bevett gyakorlat, hogy a tanulók az órákon pihenjék ki magukat, azonban azt gondolja, néha bíznunk kell a megérzéseinkben. Még akkor is, ha ezzel vétünk a szokások ellen, mert sokszor a szokások nem a gyerekek érdekét szolgálják.

Na, ilyen egy nagybetűs TANÁR!

Buzás Boglárka