Egy valóra váltott álom Interjú Nemes Annával, az ATV Híradó műsorvezetőjével, riporterével
Gyerekkoromban az volt az álmom, hogy egyszer majd híradós leszek. A Kodolányi János Egyetemen töltött három év megmutatta, hogy ezt sok tanulással és rengeteg munkával el lehet érni. Büszke vagyok rá, hogy kodolányis voltam, és büszke vagyok arra is, hogy a híradózás ma már nem álom, hanem a hivatásom.
Kezdjük a legelején. Kommunikáció szakon végeztél. Hogyan indult el a karriered?
A főiskolai tanulmányaim megkezdésével párhuzamosan szinte azonnal gyakornokoskodni kezdtem. Először a kizárólag fogyatékossággal élők ügyeivel foglalkozó Közelkép Hírügynökségnél álltam munkába, ami, sajnos, azóta már nem létezik. Az alapképzés három éve alatt végig náluk dolgoztam, erről a munkáról írtam a diplomamunkámat is. Ezután a Hegyvidék TV-nél és a Kossuth Rádiónál helyezkedtem el, majd az ATV-nél, ahol jelenleg is dolgozom.
A munka és a tanulás könnyedén összeegyeztethető volt számodra? Mennyire támogattak ebben a tekintetben a Kodolányin?
Nagy szerencsém volt, mert mindig összehozott a sors olyan tanárokkal, akik szorosan kapcsolódtak ahhoz, amivel éppen foglalkoztam. Szekeresné Gáspár Judit dokumentumfilmek egész sorát forgatta a fogyatékosság ügyéről, így nem volt kérdés, hogy nála írom az ebben a témában készülő szakdolgozatomat. A másik fontos pontja az életemnek az irodalom, Petőcz András tanár úr pedig, József Attila- és Márai Sándor-díjas íróként, ahogy megtudta, hogy írónak készülök, minden segítséget megadott ahhoz, hogy fejlődhessek.
Az igazi áttörést a 2019-es év hozta meg számodra...
Öt éve dolgozom az ATV-nél, és bátran mondhatom azt, hogy ez életem eddigi legszebb öt éve volt. A 2019-es év egyik meglepetést hozta a másik után még akkor is, ha tudtam, hogy kemény munka előzte meg a sikereket.
Abban az évben lettem az esti híradó műsorvezetője, előtte csak a reggeli műsorsávban láthattak a nézők. Ugyancsak 2019-ben kaptam meg a Szóvivők Bálján a sajtódíjat, novemberben pedig a Junior Prima díjat. Zárásként, az év végén megjelent az első regényem Előled címmel.
Azt gondolom, ennél többet nem is kívánhattam volna. Megvalósult minden álmom.
Mi volt számodra a legemlékezetesebb a Kodolányin töltött évek során?
Petőcz András órái. Az ő szépírókurzusán kezdtem el foglalkozni komolyabban az írással. Vittem neki a novelláimat, folyamatosan csiszoltuk a szövegeket, és nem is hiába. Olyan országos irodalmi lapokban kezdtem el publikálni, mint az Élet és Irodalom, a Tiszatáj vagy a Jelenkor. Emlékszem, hogy a tanár úr volt az első, aki azt mondta, hogy mindig ugyanazt írom, mindig ugyanaz a téma foglalkoztat, ne novelláskötetet tervezzek, inkább regényt. Végül meg is született az Előled.
Miről szól a regényed?
Híradósként rengeteg megrázó történettel találkozom nap mint nap. A híradózás műfaja teljes távolságtartást követel meg a műsorvezetőtől, nem közvetíthetek véleményt, nem lehet könnyes a szemem, de tévedés azt gondolni, hogy a hiteles híradós egy érzelemmentes robot. Nagyon szűk a mozgásterem a stúdióban, ugyanakkor van lehetőségem az engem megérintő témákat kivinni onnan. A családon belüli erőszak ügye, az ellene való küzdés legalább annyira szívügyem, mint a fogyatékossággal élők megsegítése.
A könyvem középpontjában a családon belüli erőszak áll. Azt gondolom, hogy erről a témáról beszélni kell, és pont ezért nagyon büszke vagyok arra, hogy volt olyan középiskola, ahol érettségi tétel lett az Előled.
Édesanyád újságíró, ez segítség volt számodra?
Ez egyszerre a legnagyobb ajándék és a legnehezebb feladat az életemben. A sajtóműfajokat már gyerekként megtanultam, édesanyám nem egy interjúját ültem végig óvodásként, kisiskolásként és gimnazistaként egyaránt; így, mire megkezdtem a Kodolányin a tanulmányaimat, az alapfogalmakkal tisztában voltam, ami óriási előny. Ugyanakkor az édesanyám az a karakter, aki nem halmoz el dicséretekkel, nem elfogult, inkább akkor szól, ha valamin javítani kell. És én ezért nagyon hálás vagyok.