Tanárképzés, ahogy én látom

Horváth Abigél Zalaszentgyörgyön lakik, és a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi karának másodéves angol nyelv és kultúra, valamint dráma- és színházismeret tanári szakának hallgatója. Még hét féléven keresztül jár Veszprémbe.

Miért ezt a szakot, kart, intézményt választottad? Mi segített a döntésed meghozásában?

Középiskolában dráma szakon voltam. Mindenképpen vagy ezen, vagy a testnevelésvonalon szerettem volna elindulni. Bevallom, hogy első körben nem is néztem a Pannon Egyetem által nyújtott szakokat. Az Educatión botlottam bele a tanárképzés standjába, ahol megláttam a dráma- és színházismeret szakot, majd később szakpárnak kiválasztottam az angolt. Egyszerűen csak biztos voltam benne, hogy ide kell jönnöm.

Támogatnak a szüleid?

Igen, amiben csak tudnak, bár nem nagyon értik a képzés menetét és nem mindig látják át a rendszert, de bíznak bennem és abban, hogy tudom teljesíteni.

Vettél fel Diákhitelt?

Nem, és nem is tervezek felvenni. Inkább dolgozom az egyetem mellett, minthogy egyből mínuszban, egy hitel-visszafizetéssel kezdjem az életemet. De nyilván ez az én véleményem, és tisztában vagyok azzal is, hogy van, akinek nincs más választása.

Mennyire elégedett a választásával?

Teljesen elégedett vagyok a döntésemmel.

Mennyire jó a képzés? Van összehasonlítási alapod más intézménnyel vagy képzési hellyel?

Összehasonlítási alapom nincs nagyon, viszont a képzésemet teljesen jónak tartom. Az oktatóim nagy része nagyon segítőkész és támogató, az anyagot korrekt módon adják le, és ahhoz mérten állítják össze a zárthelyiket, valamint a vizsgákat.

A szakmai előmeneteledhez mi hiányzik még? Mik a terveid?
Mesterképzés, további tanulás, munka?

Talán a képzésem egyetlen hátránya, hogy a harmadik évtől kezdünk el gyakorlati tudást szerezni, így úgy érzem, hogy ez még egy nagy hiányosságom. Diploma után szeretnék tanítani (osztatlan képzésen vagyok, ezáltal annak része az alap- és mesterképzés), angol nyelvet oktatni és még egy coachingképzést is el akarok végezni.

További hallgatói interjúkat a Felsőoktatási Rangsor 2021-es kiadványában találod. Keresd az újságárusoknál vagy rendeld meg itt: http://lapcentrum.hu/rangsor