Az Aranycsapat „Rongylábú Bolondja”

A fenti két jelzők voltak becenevei Czibor Zoltánnak. Ő volt a híres-hírhedt Aranycsapat 11-es mezszámú játékosa, aki szorosan Puskás mögött játszott a bal szélen. Az idei labdarúgó-Európa-bajnokság nyarán lenne 91 éves.

Jó eséllyel remélhetjük, hogy 30-40 év múlva hasonló cikkek fognak születni a mostani magyar válogatott játékosairól is. Hiszen annak ellenére, hogy kiestünk az Eb-ről, jól teljesítettünk, és simán benne van a mostani válogatottban, hogy komoly gondokat okozzon a 2022-es világbajnokságon is.

Mindig vannak tehetségek a magyar válogatottban.Fotó / Mediaworks

Viszont most elég a találgatásból, lássuk ki volt az, akinek majdnem sikerült megszerezni a világbajnoki címet Magyarország színeiben!

A MÁV gyöngyszeme

Tehetségére már korán felfigyeltek.Fotó / AFP

Kaposváron született, ahol 1948-ban, 19 éves korában még mozdonyt vezetett, illetve a MÁV Kaposvár III. osztályú csapatában focizott. Ebben az évben fedezték fel és miután tehetségére felfigyeltek, 10 napra rá már az ifjúsági válogatotthoz tartozott. Innentől kezdve meredeken kezdett el felfelé ívelni karrierje, a '48-'49-es szezont már a Ferencváros színeiben játszotta. 1849-ben pedig a válogatottal lépett pályára, akikkel 6-1-re legyőzték Ausztriát.

Kicsi a bors, de erős

Habár nem volt magas, annál elszántabb játékos volt a foci terén.Fotó / AFP

Czibor nem volt magas focista, de tehetséges, elszánt és igen makacs, amikor a Honvéd csapat behívóval akarta magához láncolni, de ő cselekkel mégis megoldotta, hogy a Csepeli Vasashoz kerüljön. Végül úgy szerezték meg, hogy áthelyezték a honvédtiszti akadémiára. Ezalatt az idő alatt még csak a húszas évei elején járt, de a válogatottal olimpiai bajnok (1952, Helsinki), Európa-kupa-győztes (1953.) és vb-ezüstérmes lett (1954, Bern).

Katalán kaland

Az '56-os forradalom után emigrálni kényszerült, ami során a Barcelonával megnyerte a spanyol bajnokságot 1959-ben. Ezután pályafutása hullámvölgybe került, de letelepedett a katalán városban és megnyitotta Kék Duna nevű kocsmáját, amit sajnos később el kellett adjon. 1990-ben költözött vissza Komáromba, ahol megalapította a Komáromi Football Clubot.