Egy lány elképesztő szökése Észak-Koreából
El tudod képzelni, milyen a saját hazádból menekülni? Milyen lehet akkor is veszélyben élni, amikor azt hiszed, már szabad vagy?
Hyeonseo Lee kiskorában azt gondolta, hogy az élete tökéletes. Büszke volt szép hazájára, dalokat énekelt az észak-koreai élet szépségeiről és az államalapító Kim Ir Szen életéről tanult. Megtanulta azt is, hogy a külvilágról való legfontosabb tudnivaló, hogy az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán az ellenség. Látott ugyan nyilvános kivégzést, az utcán éhen halt embereket a 90-es évek nagy éhínsége során, de ő maga sosem éhezett, és sokként érte, amikor először szembesült azzal, hogy az országában vannak, akik szenvednek.
Szökés a folyón át
Lee a mai napig nem mondhatja el, hogy pontosan hogyan hagyta el az országot, de feltehetően szerepet kapott benne a háza közelében futó Amnok folyó, ami Kínától választja el Észak-Koreát és helyenként elég sekély ahhoz, hogy át lehessen kelni rajta. Ez persze nem veszélytelen vállalkozás, Lee többször látott a folyóban úszó holttesteket egy-egy bukott szökési kísérlet következményeként.
Mikor Kínába jutott, nem sejtette, hogy a családját 14 évig nem fogja látni és egyes-egyedül kell majd fiatal lányként boldogulnia egy idegen országban. Amelynek a nyelvét ráadásul csak annyira beszélte, hogy el tudta hitetni a hatóságokkal, hogy nem koreai szökevény. Hiszen, ha lebukik, kitoloncolás és kivégzés várt volna rá. Kína után Dél-Koreában kötött ki, hogy végre ne kelljen személyazonosságát titkolnia, és egyetemre is beiratkozott, ám amikor már épp élvezhette volna a szabadságot, megtudta, hogy családját meg fogják büntetni, mivel a hatóságok leleplezték, hogy pénzt kaptak külföldről.
Mentőakció
Azonnal mentő akciót szervezett, hogy szeretteit is Dél-Koreába vigye, de viszontagságos útjukon számos alkalommal majdnem elkapták őket. Egyszer, hogy leplezze családja hiányzó kínai nyelvtudását, azt hazudta, hogy siketnémák, és ő a csoport kísérője. Laoszban azonban bebörtönözték a családját, annak ellenére, hogy Lee minden pénzét a hatóságok megvesztegetésére költötte. Amikor azt hitte, innen már nincs kiút, egy kedves idegen, aki az utcán figyelt fel a síró Lee-re, kifizette családja váltságdíját, hogy segíthesse az észak-koreai embereket.
Lee-ben örökre nyomot hagyott ez a kedvesség: a kétségbeesés után rájött, hogy az emberek reményt nyújthatnak egymásnak akkor, amikor az a legjobban kell, és ehhez elég, ha segítjük egymást.