Óriási emberi teljesítmények, amelyeket az utazóközönség nem lát - interjú a MÁV Zrt. forgalmi és üzemviteli főigazgatójával

Mindig tudta, mivel szeretne foglalkozni?

Határozottan nem. Csak azt tudtam, hogy mivel nem szeretnék foglalkozni. Nem tudtam magam elképzelni egy monoton gyári munkakörben, ahol napi 8 órában, mindig ugyanazt kell csinálni. Most azzal foglalkozom, amit szeretek, de nem kizárt, hogy holnapután megismerek egy új szakmai területet, ami még jobban fog érdekelni és még jobban fogok szeretni, mint eddig bármi mást, amivel eddig találkozhattam.

Az általános iskolát 1990-ben fejeztem be, akkor ugyan már voltak számítógépek, de még nem voltak elterjedve. Az informatika iránti érdeklődésem és kíváncsiságom a kétezres évek elején kezdődött, tehát vannak olyan szakmai területek az életben az ember pályafutása során, amiről a pályaválasztáskor még nem is tudja, hogy létezni fog. Ez egy útkeresés; azt gondolom, hogy akik tudják gyerekkorukban, hogy milyen munkát szeretnének végezni, ők nagyon szerencsések és nagyon irigylem őket. Ez egy óriási dolog és nagy motivációt is jelenthet, bár szerintem az útkeresés örömét és rögösségét ez nélkülözi, hiszen egy határozott cél felé halad, ami miatt nagyon sok mindenből ki lehet maradni.Én mindenkit arra biztatnék, hogy tapasztaljon, ismerjen meg több szakmát, keresse a saját útját, hogy utána tényleg azzal foglalkozhasson, amivel szeretne. 

Hogyan indult a pályaválasztása, mit tanult és mikor jött az ötlet, hogy milyen pályát szeretne?

Az akkori munkanélküliséget is figyelembe véve, 1995-ben egy toborzási lehetőséget megragadva kerültem a MÁV-hoz. Forgalmi gyakornokként kezdtem, majd a vasúti szakvizsgák megszerzése után forgalmi szolgálattevőként kezdtem dolgozni. Ez inkább kényszerűen kihasználandó esély volt a gyors munkába álláshoz. A számítástechnika világa hobbi szinten kezdett érdekelni, először csak kezelői szinten, otthoni felhasználóként, később pedig főiskolai tanulmányaim révén részletesebben is megismertem. A vasúti közlekedés iránti kíváncsiságomat, szeretetemet és elhivatottságomat az informatika nem váltotta ki; viszont nagyon jól kiegészítette. 

Kortársaihoz képest mit tapasztalt? Esetleg le volt maradva, vagy előttük járt a pályaválasztást illetően?

Amennyiben két csoportra osztom a kortársaimat, akkor én a bizonytalan, útkereső táborhoz tartoztam. A villamosipari technikum után a kortársaim körülbelül 10 százaléka maradt a szakmában. Hozzájuk képest nem voltam lemaradva. 

Azokhoz a családi szakmai vonalat követő gyerekekhez képest, akik szülőtől, nagyszülőtől látva tudják, hogy milyen szakmában akarnak elhelyezkedni, le voltam maradva, de hozzájuk képest mindannyian hátrányban voltunk.

 Az Ön életútjára különösen érvényes az, hogy “jó pap is holtig tanul”.

Így van. Szokták azt is mondani, hogy a fejfájára pedig az lesz írva, hogy “tanulmányait befejezte”. Szerintem ez nagyon is rendben van, amíg az ember teheti, tanul és fejlődik. 

Ritka, hogy valaki ennyire sokat tanul. hogyan tudta összeegyeztetni a magánéletével, hogy tanult és dolgozott? A kettő egymás mellett gyakorlatilag 0-24- es elfoglaltság.

Igen, a jelenlegi munkaköröm is az. A különböző munkaköröket különböző életszakaszokban éltem meg. Amikor a vasúthoz kerültem, határozott célom volt, hogy most már dolgozni akarok és nem tanulni, ehhez képest vasúti szakvizsgákat kellett szereznem, tehát beültettek az iskolapadba és rengeteg utasítást meg kellett tanulnom. Úgyhogy nem sikerült azonnal kiszállni a tanulás világából. Munka mellett folyamatosan főiskolára, egyetemre járni nagyon megterhelő, de

kisebb szünetek után mindig jött az a késztetés, hogy valami újjal szeretnék megismerkedni,

szeretnék újat tanulni és azt valahogy a munkámban hasznosítani. A munka és az egyetem egymás mellett nagyon nehezen kivitelezhető, így a mindenkori vezetőmmel meg kellett beszélni, hogy úgy állítsa össze a munkarendemet, hogy az iskolai elfoglaltságaimat vegye figyelembe, ezeken kívül viszont bármikor beoszthatott dolgozni. Ez egy jó megállapodás volt, mondhatjuk, hogy egy pszichológiai szerződés. Szabadidőmben bármikor behívható voltam szolgálatba, gyakorlatilag a vezetőm nem tudott lehetetlent kérni és ez így jól működött. A vizsgákra való felkészülés már nehezebb menet volt, ezekben az időszakokban hajnali 3-kor keltem, tanultam, 6-kor elmentem dolgozni, majd munka után folytattam a tanulást ott, ahol abbahagytam. Ez egy nagyon nehéz út, de nem lehetetlen, csak kitartás kell hozzá, továbbá az érdeklődés is, hogy az ember szeresse azt, amit tanul. 

Hogyan jutott ilyen magas pozícióba?

Nincs titkom, egy nagy cégnél nagyon sok jó szakember között dolgozva idő és talán szerencse kérdése, hogy ki, mikor tölt be vezetői pozíciót.A kollégáim nagy részének iskolai végzettsége, szakmai felkészültsége és pályafutása mind-mind lehetővé és alkalmassá teszi őket arra, hogy főigazgatók és osztályvezetők legyenek. A vezérigazgatóságon olyan szakmai tudással és iskolai végzettséggel rendelkező kollágák vannak, akik bármikor befutók lehetnek.

Hogy jókor voltam-e jó helyen, arra mindig azt szoktam mondani, hogy ugyanabban a jó időben, ugyanazon a jó helyen ott voltak mások is, tehát valamit tényleg hozzá kell tenni pluszban, hogy a vezetők figyelme az emberre irányuljon. Ahol ott van az ember, ott vegyék észre, ahol nincs ott, hiányozzon egy kicsit. 

 Milyen nehézségekkel nézett szembe a kezdetekben és menet közben a pályája során?

Kezdetekben a nehézségeket az okozta, hogy az addig tanult szakmámhoz képest egy teljesen új szakterületet kellett megtanulni, új és nehézkes szakmai nyelvezettel terhelve és be kellett illeszkedni egy erős vállalati kultúrával rendelkező munkavállalói csoportba, ahol a vasutas társadalom egyfajta családként funkcionált. Azonban mindezt én kihívásnak tekintettem, és nem nehézségnek.

Hogy hogyan tudtam elfogadtatni magam és felzárkóztatni a szakmai tudásomat? Idő, igyekezet és nyitottság volt szükséges hozzá. A MÁV nagyon hierarchikus felépítésű és gondolkodású vállalatnak számított, ami ‘95-ben még megszokott volt, de a ma felnövő generációtól ez már teljesen idegen.  Mostanra nyilván a MÁV is megenyhült már e tekintetben. 

A mai munkámban az időmenedzsment a legnehezebb, de ez minden vezetőnek nagyon nagy probléma.

Meg kell bízni olyan kollégákat, akik helyt tudnak állni helyettem. Ugyan nem vagyok ott mindenhol, de mindenhol van egy olyan ember, aki meg tudja oldani az adott problémát. Azonban ehhez kell óriási bizalom, hogy az ember oda merje engedni a kollégáit és hagyja őket kibontakozni és fejlődni. Viszont ha ez megvan, ezzel nagyon jól lehet segíteni az időmenedzselést. Az idő egy olyan dolog, ami szempontjából teljesen mindegy, hogy valaki váltókezelő vagy vezérigazgató, egy nap mindenki 24 órából áll.  Ez egy olyan erőforrás, ami igazságosan van elosztva.

Amikor még nem tartott itt, ahol most, a magasabb pozícióban lévő kollégáitól Ön megkapta ugyanezt a bizalmat?

Igen. Minden tudás és tapasztalat, ami nálam összegyűlt, azt kaptam valakitől. Nem csak a közvetlen vezetőimtől, hanem az összes kollégámtól is, akikkel együtt dolgoztam. Senkitől nem tapasztaltam olyat, hogy eltitkolna információt, vagy elrejtene előlem tudást. Köszöntettel is tartozom nekik, egy ilyen tapasztalati tőke összegyűjtéséhez, ami most nálam van, ők is kellettek.

Ez rögtön egy adósság is a részemről, hisz’ köteles vagyok ezt továbbadni.

Ennek egyik része volt a pályafutásom során egy 6 éves ciklus, amikor a Gyermekvasúton dolgoztam, ahol a gyerekeket 10-14 éves korosztályban felügyeltünk és tanítottuk a vasúti szakmára. Többen közülük nálam államvizsgáztak évekkel később, ez nagyon jó érzés volt, hisz mi indítottuk el őket a szakmában és ott lehettünk a végén is, amikor sikeresen lezárták a tanulmányaikat. Ha az ember felhalmoz egy tudást, azt nem szabad magánál tartania. Jelenlegi munkakörömben a közvetlen környezetemben dolgozó kollégák felé tudok továbbadni, illetve tanulni tőlük is, mert másoktól tanulni az soha nem szégyen.

Mitől jó vezető valaki? Mik a fő ismérvei?

Szerintem azt, hogy mitől jó vezető valaki, azt a vezetett csapat fogja meghatározni. Egy tudományos kutatómunkát végző csapatot teljesen más kompetenciákkal lehet „jól” vezetni, mint például egy katonai alakulatot. Teljesen más a szervezeti kultúra. Ha mégis meg kellene említeni valamit, ami minden szervezeti kultúra esetén működőképes, akkor azt mondanám, hogy a jó vezető őszinte, következetes és hiteles. Ezáltal a vezetett személyek elfogadják.

A jelenlegi munkáját hogyan kell elképzelni, hogyan telik a napja, mi a tevékenysége?

Reggel 5-kor kelek, a teljes MÁV hálózatán történő eseményekről azonnal kapok értesítést, ha nagyobb fennakadás van, arról még telefonhívást is. Mire beérek a munkahelyemre, addigra tisztában vagyok az üzemi helyzettel. Reggeli üzemviteli megbeszéléssel kezdek, tájékozódom a folyamatban lévő ügyek státuszáról.Utána kezdődnek azok az értekezletek, amelyek szakmai területeken zajlanak: fejlesztésekkel, beruházásokkal, napi üzemeltetéssel kapcsolatos egyeztetések, ezek betöltik az egész napot, késő délutánig. Vannak olyan napok, amikor minden felborul, például egy nagyobb üzemzavar esetén, ami nem volt betervezve, ilyenkor természetesen jön az újratervezés, át kell ütemezni a feladatokat. Ez a munka nagyfokú rugalmas hozzáállást igényel.

Milyen üzemzavar képzelhető el?

Minden, ami vonatkésést okozhat. Műszaki meghibásodás infrastruktúra, vagy jármű oldalon, baleset. Ezek általában azonnali megoldásokat kívánnak, erre van egy külön üzemirányítási szervezet a MÁV-nál. Ez egy nehezen megfogható szakma, mert

két egyforma baleset vagy üzemzavar soha nincs.

A 7200 km-es hálózaton mindig más helyszínen, időpontban, más zavartatást okozva jelentkeznek a problémák. Ugyan ezeknek a 98 százalékát le tudja kezelni az üzemirányítás, viszont van az a 2 százalék, ahol vezetői döntéseket kell meghozni és ilyenkor bele kell avatkozni az operatív üzemmenetbe is.

Mit tudnak tenni a vonatkésések ellen?

Vannak preventív karbantartások, intézkedések, amikkel megelőzhetőek illetve lecsökkenthetőek az egyes üzemzavarok bekövetkezésének valószínűsége.  Ezen kívül a már bekövetkezett üzemzavar kezelése, például hogy el kell tudni dönteni, hogy az adott üzemzavar mellett tudunk-e vonatokkal közlekedni, vagy vonatpótló autóbuszra kell-e átállni. Ha tudunk vonatokat közlekedtetni, akkor  meg kell tudni határozni a leközlekedtethető vonatmennyiséget, valamint azt, hogy melyik vonatok legyenek azok, amelyek leközlekednek. Ehhez tartozik egy nagyon komoly utastájékoztatási feladat is, amit nagyon komolyan kell venni.

Üzemzavar esetén tágabb értelemben kell kezelni a problémákat, hiszen nincs két ugyanolyan esemény, tehát csak irányelveket tudunk lefektetni. Minden fennakadás más hatással van a vasúti közlekedésre. 

Mit gondol a vasúti infrastruktúra jelenlegi helyzetéről?

A vasúti infrastruktúra jelenleg megújuláson esik át, átalakulóban van. Szeretném látni, ahogy a vasúti fejlesztések összeállnak egy korszerű hálózati, közösségi közlekedési rendszerré.

Jelenleg egy nagyon nehéz örökséggel van dolgunk, több évtizedes elmaradás van karbantartásban, felújításban, és ezek sajnos látszanak az állapotokon és látszanak a műszaki meghibásodásokban is. Természetesen

minden kollégám azon dolgozik, hogy ebből az utazóközönség minél kevesebbet vegyen észre.

Ennek ellenére nagyon jó példák vannak arra, hogy ahol már átépültek a vasútvonalak, például a Budapest - Esztergom, vagy Budapest - Székesfehérvár vonalon, ott sűrített menetrendi kínálattal mennyire stabil és jó szolgáltatást lehet nyújtani. Optimista vagyok, hiszem, hogy a több évtizedes lemaradást fel fogjuk tudni számolni.

Mire a legbüszkébb?

Nehéz megmondani, már most nagyon büszke vagyok arra, amit sikerült elérnem. Sőt, mindig minden munkakörömre nagyon büszke voltam. Nagy célom, és nagyon büszke lennék arra, ha hosszú távon is részese tudnék lenni a magyar vasúti közlekedés felvirágoztatásának.

Vezetőként mi az, amit tanácsolni tudna a fiataloknak?

Amikor én voltam pályakezdő, akkor a vezetői beosztás nagyjából kihalásos alapon működött, ma pedig alig találunk kollégákat a toborzáson, hogy fel tudjuk tölteni az üres pozícióinkat. Ma már nagyon hamar el lehet jutni vezető pozícióba, de ez óriási felelősséggel is jár.

A legfontosabb, hogy érdemes a szakmai ismereteket a végrehajtás szintjén elsajátítani, és folyamatosan fejlődni. Meg kell érni a feladatokhoz. Továbbá, hogy ne szégyelljünk tanulni a kollégáinktól, merjünk kérdezni, ha valami nem világos. Mindig lesz olyan, aki készséggel fog segíteni. Végezzük a legjobb tudásunk szerint a munkánkat.

Rosszul csinálni valamit ugyanannyi energiába kerül, mint jól csinálni. Akkor pedig miért ne csináljuk jól?

Az igyekezetet, a törekvést, a kreativitást a legtöbb vezető észreveszi és a lehetőségeihez képest segíti is. A karrierépítés 80 százalékban az emberen, 20 százalékban a környezeten múlik, most olyan munkaerőhiányos a társadalom, hogy nagyon jó esélyekkel lehet már egészen nagy cégeknél is indulni pályakezdőként.