Egy szobalány vallomása - Miért olyan megragadó az igaz történet?

Hódít a Netflixen a magyarul Egy szobalány vallomása (Maid) című sorozat, ami egy egyedülálló anya küzdelmeit mutatja be. Vajon épp az benne ennyire megragadó, hogy igaz történeten alapszik?

A sorozat nyitó jelenete egyből a dolgok közepébe vág, és mi is azonnal izgulni kezdünk: Alex kioson az éjszaka közepén, az autóba pakolja a kislányát, a legszükségesebb holmikat és elindulnak, nem is tudja pontosan, hogy hova. Hamarosan egy bántalmazott anyáknak létesített menedékhelyen kapnak lakást, és bár Alex egy pillanatra fellélegezhet, hiszen már nem kell az autóban aludniuk, a neheze még csak most jön.

Fotó / Netflix

A Maid című könyv írója Stephanie Land ugyanezt az utat járta meg, később saját történetét vetette papírra. 2008-ban lépett ki egy bántalmazó kapcsolatból, majd az akkor 9 hónapos kislányával egy hajléktalanszállóra költöztek. Akár a sorozatbeli Alex, Stephanie is teljesen egyedül találta magát. Kétszáz dollár volt minden vagyona és a családja vagy nem tudott, vagy nem akart segíteni. Tovább akart lépni, amihez munkára volt szüksége, viszont ahhoz, hogy dolgozzon, gyermekmegőrzőbe kellett adnia a kislányát, amit viszont csak akkor tudott kifizetni, ha volt munkahelye. Diploma és sok tapasztalat híján, a gazdasági válság közepén takarítani kezdett.

Akik megnézték a sorozatot, azoknak talán az a legelgondolkodtatóbb Alex történetében, hogy minden alkalommal, amikor elkezdenek jól alakulni számára a dolgok, például munkát talál, vagy jobb helyre költözik, elég a legapróbb félresiklás a rendszerben és máris az egész élete borul, mint egy kártyavár. Az írónő ezt is a saját élettörténetéről mintázta: mivel a munkahelye nem biztosított fizetett betegszabadságot és szabadságot, az autójának a megbízhatóságán is az életük múlott, hiszen ha csak kilyukadt a kereke és nem tudott munkába menni, pillanatok alatt újra az utcán találhatták magukat.

Fotó / Netflix

A sorozatban az is kirajzolódik, hogy az egyik legnagyobb akadályt a bürokrácia jelenti Alex számára. Igyekszik minden juttatást és segítséget igénybe venni, például támogatást a kislánya ovijához, támogatást az albérletéhez, amihez meg kell győznie a tulajdonost, hogy vegyen részt az adminisztráció lebonyolításában. Továbbá étkezési jegyeket és benzin kuponokat is felhasználni, amennyire csak lehet. Akármilyen keményen is dolgozott, a számlák befizetése után összesen pár dollárja maradt az egész hónapra.

Stephanie sokszor szembesült azzal a szemrehányással, hogy a szegénységet, magának köszönheti, hiszen fiatalon vállalt gyereket. Könyvével a stigmát akarta megváltoztatni, hogy azok az egyedülálló anyák, akik ilyen helyzetben vannak, mindent maguknak köszönhetnek. Remélte, hogy az emberek meglátják, mennyire keményen dolgoznak, mennyire szeretik a gyerekeiket és bár lenézik őket, amiért minden elképzelhető juttatást igénybe vesznek, nekik az a túlélést jelenti.