Színészkarrierek a süllyesztőben: hová tűntek ezek a hírességek?
Veled is előfordul néha, hogy eszedbe jut egy bizonyos sztár, aki valaha nagy durranásnak számított, ám manapság szinte alig hallani felőle?
Öt olyan celebritás esetét hoztuk el neked, akik élő példaként szolgálnak arra, hogy bár gyakran összecsapnak a fejünk fölött a hullámok, esetleg végzetesnek tűnő hibát vétünk, a legtöbb esetben van kiút a süllyesztőből.

Kevin Spacey
A kétszeres Oscar-díjas színész, rendező és producer pályafutásának kerékkötője egy 2017-ben kirobbant szexuális zaklatási botrány volt. Spacey-t többen is megvádolták, ezért az akkor még javában futó Kártyavár című sorozat főszerepéből azonnal távoznia kellett.
Bár az ügyészség 2019-ben ejtette az ellene felhozott vádakat, a híresség csak nemrég, 2021 májusában kapott ismét egy kisebb szerepet jóbarátja, Franco Nero független filmjében.

Wesley Snipes
A most 59 éves multitalentum, a Penge-trilógia, Az 57-es utas, A pusztító és a Zsákolj, ha tudsz! című filmek sztárjának felfelé ívelő karrierje egy adócsalási ügy miatt került zsákutcába. A színész évekig nem fizetett adót, ezért több millió dollárnyi kártérítés megfizetésére és három év börtönbüntetésre ítélték, melyet 2010 decemberében kezdett meg.
2013 áprilisában szabadult, azóta pedig szép lassan, de sikeresen visszatért Hollywoodba: több sorozatban és legutóbb Eddie Murphy nagy sikerű vígjátékának folytatásában, az Amerikába jöttem 2.-ben is szerepet kapott.

Brendan Fraser
A 90-es évek egyik kedvenc színésze, akinek leghíresebb szerepei A múmia-filmekhez, Az őserdő hőséhez és A bájkeverőhöz kötődnek, több okból tűnhetett el a reflektorfényből. Egyrészt egészségügyileg megviselték a komoly kaszkadőrmutatványok, melyek többször kórházba juttatták, másrészt állítása szerint komoly depresszió alakult ki nála anyja halálát, válását és egy 2003-as szexuális zaklatási esetet követően.
Bár a vádlott, a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségének akkor elnöke, Philip Berk szerint ő csak játszásiból csípett bele Fraser fenekébe, a színész elmondása alapján a férfi konkrétan belemarkolt a hátsójába, megérintve annak intim részeit is.
A sztár 2013 óta csak kevésbé ismert filmekben, sorozatokban játszott, valamint szinkronizált, ám az elmúlt néhány évben több főszerepet is kapott, bebizonyítva, hogy egy ilyen viszontagságokkal teli időszakot követően is lehetséges a nagy visszatérés.

Katherine Heigl
Az Emmy-díjas szépség, akit a legtöbben bizonyára A Grace klinika című sorozatból ismernek, egy meggondolatlannak bélyegzett kijelentéssel, illetve az azt követő botránylavinával ásta el magát a közvélemény szemében. Mikor ismét Emmyre jelölték őt az orvosi drámaszériában nyújtott alakításáért, visszalépett, mert szerinte az, amit a negyedik évadban színészként letett az asztalra, nem tette őt méltóvá egy ilyen nívós elismerésre.
A bejelentés sokkolta az alkotót, Shonda Rhimest, aki azt nyilatkozta, hogy a feszes napirend miatt maga Heigl kérte, hogy karakterére, Izzie-re kevesebb figyelmet fordítsanak. Az esetet követően olyan pletykák is felröppentek, hogy a színésznő elviselhetetlen dívaként viselkedett a forgatásokon, egy alkalommal pedig meg sem jelent a stúdióban.
Miután kiírták őt a sorozatból, karrierje mélyrepülésnek indult: sorra kapta az Arany Málna-díjakat és a média is állandóan befeketítette őt. Bár számos alkalommal próbálta különböző interjúkban tisztára mosni a nevét, a nagy áttörésnek csak 2018-ban örülhetett: az ő új karaktere vette át Meghan Markle helyét a Briliáns elmékben, azóta pedig több produkcióban, köztük egy netflixes drámasorozatban, a Firefly Lane-ben is szerepet kapott.

Jennifer Grey
A Dirty Dancing című táncos romantikus filmmel világhírűvé vált színésznő egy orrplasztikának köszönheti hollywoodi karrierjének hanyatlását. Az első operációt követő szövődmények miatt egy másodikra is szükség volt, a teljes procedúra pedig végül felismerhetetlenné tette a sztár arcát. Bár azelőtt és új nózijával is csinosnak tartották, úgy tűnt, elvesztette azt a karakteres vonását, mely kiemelte őt a tömegből.

Ugyan Grey az elmúlt évtizedek során ismertebb műsorokban is feltűnt, például epizódszerepeket kapott a Jóbarátokban, a Doktor House-ban és A Grace klinikában is, illetve megnyerte a Dancing with the Stars 11. évadát, a Dirty Dancing Babyjéhez hasonló ikonikus karaktert azóta sem volt alkalma alakítani.