Mi az a soft skill és miért fontos a munkavállalásnál? /II. rész
Egyre inkább úgy tartják, hogy többet számítanak a soft skillek a szakmai tudásnál. De mit jelent egyáltalán ez a kifejezés és miért kell odafigyelni rá? A Meló-Diákkal segítünk nektek eligazodni!
A soft skillek azok a személyes képességek, amelyek meghatározók a munkavállaló munkakörnyezetbe való beilleszkedésénél, illetve motiválhatóságánál. Ezek a képességek könnyen, erőfeszítés nélkül elsajátíthatók és nagyban hozzájárulnak a sikeres munkavégzéshez. Nehezebben mérhetők, mint a hard skillek (azaz a szakmai tudás), de egyre nagyobb súlyt kapnak a jelöltek kiválasztásánál. Az előző részben már kiemeltünk néhány ilyen készséget, de lássuk, mik vannak még!
Légy barátságos!Ugye mindannyian olyan munkatársakkal szeretnénk együtt dolgozni, akik kedvesek, optimisták és akikkel a helyzettől függetlenül jól érezzük magunkat! Ahhoz azonban, hogy Veled is szeressenek együtt dolgozni a kollégák, neked is bele kell fektetened némi energiát. Legyél barátságos, nyitott és figyelj rá, hogy ezekről testbeszéded is árulkodjon! Fontos a figyelmesség is, az emberek mindig jó néven veszik, ha emlékszel a születésnapjukra vagy egyszerűen csak megkérdezed őket, hogy vannak.
Légy alkalmazkodó!
- Ez szorosan kapcsolódik az előző ponthoz, illeszkedve az emberekre is, hiszen munka közben el kell viselnünk egymás szokásait is. Légy türelmes!
- Fontos a változásokhoz való alkalmazkodó képesség is. A mai, technológia által hajtott üzleti környezetben rendkívül fontos, hogy könnyedén fel tudj zárkózni az innovációkhoz, valamint a folyamatosan változó munkakörülményekhez: ez az eszközökre és a különféle műveletekre is vonatkozik
Légy szociális!Minél több emberrel kerülsz kapcsolatba egy nap, annál nagyobb szerepet fognak játszani a szociális készségeid a siker elérésében. Sokkal több kapcsolatot tudsz kialakítani, ha törekedsz rá, hogy
- jól kezeld azokat a helyzeteket, amikor másokkal kell együtt dolgoznod,
- illetve, hogy jól bánj a legkülönbözőbb személyiségjegyekkel rendelkező emberekkel, beosztásuktól, pozíciójuktól, rangjuktól függetlenül.
Légy kreatív!Talán ez a leginkább alulértékelt soft skill. Ez nem jelenti azt, hogy művészléleknek kell lenned, de azt igen, hogy képes legyél újszerű és találékony megoldásokat találni a munkahelyen felmerülő problémákra.
Legyél jó csapatjátékos!Az interperszonális (azaz emberek közötti) kommunikáció magában foglalja a csapatmunkát, az emberekhez való hozzáállást, valamint a konfliktuskezelést is. Ezek a készségek a szakmai életben egyre inkább nélkülözhetetlenné válnak. Akik hatékonyan kommunikálnak a környezetükkel, általában nemcsak a szakmájukban, hanem magánéletükben is sokkal sikeresebbek.
Korábban már összeszedtük nektek, hogy a jó benyomás érdekében hogyan készülj fel egy jól összeállított önéletrajzzal, vagy motivációs levéllel az állásinterjúra.
A Karrier rovat támogatója a Meló-Diák. Eredeti cikküket itt olvashatjátok el, ahol lehetőség van utána nézni mentorprogramjuknak is!