Mi lesz a képzett pilótákkal?
A koronavírus-világjárvány nemcsak a légitársaságokat rázta meg, hanem az utánpótlás-képzés elé is komoly akadályokat görgetett. A jelenlegi helyzetben képesek lesznek vajon a pilóták elhelyezkedni a képzés után?
A pandémia hatására komplett szektorok kerültek kilátástalan helyzetbe, számos pilóta növendék is bizonytalan körülmények között találta magát. A szakemberek szerint az elkövetkezendő években kizárólag azok a pályakezdők maradnak versenyben, akik a légitársaságok körében is elismert, színvonalas képzésen szereztek képesítést; akikre a légi közlekedés beindulása után nagy szüksége lesz a szektornak. A szakmában tehát van jövő, a nyári nyitás után fellendülésre készülnek, de a légiutas forgalom még a legpozitívabb előrejelzések szerint is csak 2024-ben éri majd el a 2019-es szintet.
Az Airwin Aviator School pilótaiskolában például a rendkívüli intézkedések miatt ugyan az oktatók nem találkozhatnak személyesen a diákokkal az elméleti órákon, mégis nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy ebben a nehéz helyzetben is támogassák a tanulókat céljaik elérésében. A programok a mai napig egy orientációs tanácsadással veszik kezdetét, amelyek során az oktatók és a növendékek közösen felmérik az elvárásokat és kitalálják, miként érhetik el a kitűzött célokat. Mindez a „The right training, for the right purpose, from the right person" mottó szellemiségében történik: a diákok olyan mentorokat kapnak, akik egykoron szintén hasonló ambíciókkal és elképzelésekkel vágtak neki a szakmának és már keresztül mentek mindazon, ami még a fiatalabbak előtt áll.

Barcza-Rotter Áron, az iskola egyik tanulója hálás, hogy a járványhelyzet ellenére elkezdhette a pilótaképzést. Tanulóként ideálisnak tartja, hogy ebben a válságos időszakban kizárólag erre tud koncentrálni. "Remélem, hogy mire elég képzett leszek a kereskedelmi pilóta szakmára, minden visszaáll a régi kerékvágásba a légiközlekedésben. Addig pedig kihasználva a felszabadult időmet, saját magam képzésébe szeretném invesztálni az erőforrásaimat"
Endre a BME pilótaképzésén végzős és nagy reményekkel tekint a jövőbe. Szerinte 2021 második félévében már kell tervezniük a légitársaságoknak azzal, hogy elkezd beindulni a légiutas forgalom. "Most még a pandémia hatása miatt eléggé a földön ragadtunk, senki nem repül, akinek nem muszáj. Jelenleg nem nagyon vannak álláshirdetések, főként olyanok nem, ahol kezdőt keresnének. Kezdő alatt itt azokat kell érteni, akiknek már megvan a közforgalmú pilótavizsgája, de kevés gyakorlatuk van és nincs még típusképesítésük, például egy Boeing vagy Airbus utasszállítóra. Azt gondolom, hogy évekbe fog telni, míg a koronavírus előtti időkben tapasztalt szintet újra megközelítjük, de 2022 nyarára már számítani lehet egy nagyobb ugrásra. Ebben a helyzetben biztosan szükség lesz a végzett pilótákra. Nem félek tőle, hogy nem lesz munkám."
Bánki Róbert, az Airwin Aviator School igazgatója szerint a légi közlekedésben hosszú idő után először nem lesz pilótahiány, ami azt jelenti, hogy a mennyiség helyett a minőség lesz fontos a munkaadók számára. Most fontosabb, mint valaha, hogy az érdeklődők olyan képzést válasszanak, amely nemcsak képesítést ad, hanem kiváló referenciát jelent a légitársaságoknak is. A CAE Pilot előrejelzése szerint 2021 év végéig megközelítőleg 270 000 új pilótára lesz szükség a nyugdíjazások és a lemorzsolódás miatt, ami számos lehetőséghez juttathatja a magas színvonalú képzésben részesülő tanulókat.
Az Airwin Aviator Scholl pilótaiskolán kívül az ország több pontján is jelentkezhettek pilótaképzésre, amelyeket korábbi cikkünkben már összegyűjtöttünk nektek.