Fucsovics Márton segíti egy magyar startup világhódítását

Magyar sporttechnológia startup, a Rebound Sport nemzetközi térhódítását támogatja, mentorálja szakmailag Fucsovics Márton, a jelen legjobb magyar teniszezője, aki a férfiak világranglistáján a legjobb 50-ben foglal helyet.

Nem akármilyen bejelentéssel szolgált aSportTech HungaryésFucsovics Mártona TV2 reggeli műsorában, a Mokkában, hiszen kiderült, hogy a magyar teniszező nagykövetként támogatja a Rebound Sports nemzetközi piacra lépését.
A magyar tulajdonban lévő, feltörekvő vállalkozás a SportTech Hungary Program támogatásával új külpiaci lehetőségeket keres, amelyben a jelenleg a világranglista 44. helyén álló Fucsovics Márton teniszező is közreműködik, szakmai mentorációval segít.
A Rebound Sports Kft. profilja igazán nem áll távol a most a Roland Garros Grand Slam-tornára készülő Fucsovicstól, hiszen a cég fő tevékenységként keményborítású teniszpályák tervezésével, kialakításával és megvalósításával foglalkozik, elsősorban Magyarországon, illetve a környező közép-kelet európai országokban.

Fucsovics MártonFotó / AFP

Pálya a legnagyobbaknak is

A cég az évek során egyre nagyobb ismertségre tett szert a nemzetközi tenisz világában, és a sportági szövetségeknél és versenyszervezőknél is fontos szereplővé vált több európai országban. Többek között a magyar startup biztosította a mobil keménypálya-borítást a tavalyi, nézettségi rekordot döntő Roger Federer és Rafael Nadal jótékonysági teniszmérkőzésen is.
,,A program keretében a sportolók által olyan segítő kezet kapunk, amely megkönnyíti a külföldi partnerekkel való tárgyalási folyamatokat – kezdte Freund Krisztán, a Rebound Sports Kft. ügyvezetője.Tavaly Marcin keresztül eljutottunk Novak Djokovics akadémiájára, illetve a jelenleg is tartó ATP-versenyen mi is segítjük a pályák karbantartását Belgrádban."
A SportTech Hungary Program a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, az Eximbank, és a Startup Campus Inkubátor együttműködése során született meg. A kezdeményezés a korábbi válogatott labdarúgó Vincze Ottó vezetésével a magyar sporttechnológiai innovációk exportjának ösztönzésére jött létre nemzetközileg is példaértékű állami, piaci és sportolói összefogással.

Federer-Nadal jótékonysági teniszmérkőzés 2020. február 7-én, FokvárosbanFotó / AFP

A részt vevő kilenc, világszinten is elismert nagykövet és sportdiplomáciai képviselő nemzetközi kapcsolatrendszerével, valamint a sportban, mint iparágban való jártasságával és tapasztalatával segíti a sporttechnológiai cégek külpiaci terjeszkedését.
,,Megtisztelő érzés nagykövetként ilyen összefogásban részt venni – nyilatkozta Fucsovics Márton, top 50-es teniszező.A világversenyeken sikerült Magyarországot képviselnem, és nemzetközi kapcsolati rendszert felépítenem, amelynek felhasználásával próbálom a magyar cégeket támogatni, és a külföldi megállapodásokat elősegíteni. A tavalyi Davis-kupán a Rebound Sport pályáján nyertünk, és jutottunk fel a világcsoportba, így csak jó élményem fűződik hozzájuk."
A programba beválogatott cégek termékeiket a nemzetközi piacra fejlesztik, és világszerte innovatív megoldásokat tudnak biztosítani a sport iparágnak. Kiválasztásuknál fő szempont volt, hogy nemzetközileg érvényesített, innovatív terméket vagy szolgáltatást kínáljanak, amelyet esetleg már külpiacokon is értékesítenek, valamint, hogy már rövid távon is exponenciális növekedési potenciállal rendelkezzenek. A programban részt vevő nyolc innovatív vállalkozás május 27-én mutatkozik be az USA piacán, az eseményre ezen a linken lehet regisztrálni.