A pályakezdők szerint a kezdő fizetésnél fontosabb a jó csapat

A legfontosabb szempont a kellemes munkahelyi légkör, amit a karrierlehetőség, valamint a munka-magánélet egyensúlya követ: ez derül ki a Szerencsejáték Zrt. 2000 fős kvantitatív kutatásából, amelyben pályakezdőket kérdeztek a munkahely kiválazstásánál fontos szempontokról. A lottótársaság a kutatási eredményeket is alapul véve indította el Level UP! névre keresztelt utánpótlás- és gyakornoki programját, amelyre június 13-ig várja az érdeklődők jelentkezését, itt vannak a részletek!

A Szerencsejáték Zrt. felmérésében egy speciálisan kialakított módszertan alapján hét különböző szakterületen tanuló vagy már végzett fiatalt kérdeztek meg, akik 77 százalékban a 18-24 éves korosztályból kerültek ki. A válaszadók 17 százaléka 25 és 30 év közötti volt, a fennmaradók pedig a 30 pluszos korosztályt képviselték. Közel fele-fele volt a nemek aránya: 44 százalék férfi, 56 százalék nő. A kutatás során kiemelten fontos kérdés volt, hogy melyek a fiatalok számára legfontosabb tényezők egy munkahely kiválasztásánál. A megkérdezettek az alábbi fontossági sorrendben említették a szempontokat:

  • kellemes munkahelyi légkör, ebben a válaszadók 69 százaléka egyetértett,
  • ezt követi, a karrier és az előrelépési lehetőség, (50 százalék)
  • munka és magánélet egyensúlyának fenntartása.
  • a kezdő fizetés nagysága (41 százalék) csak a negyedik helyet foglalja el, ez már az előző években is megfigyelhető volt.

Bár továbbra is számít, de a fiatalok manapság már más, kevésbé az anyagiakhoz köthető szempontokat is komolyan mérlegelnek a munkahely kiválasztásakor. Ahhoz, hogy egy munkáltató már rövid és középtávon is elkötelezetté tegye a pályakezdőket, a válaszadók 90 százaléka szerint átlátható karrierlehetőséget kell nyújtania. Ellentétben azzal a hétköznapi vélekedéssel, hogy a mai fiatalok nem terveznek hosszú távra, a kitöltők 87 százaléka teljes mértékben el tudja képzelni, hogy 5 évnél tovább dolgozik egy munkahelyen. Közel hasonló arányban (83 százalék) jelölték meg, hogy a munka élvezete előbbre való, mint a fizetés mértéke. A kitöltők háromnegyedének a fejlődés és a szakmai előmenetel szintén kiemelten fontos.
Érdekes tanulság a felmérés alapján, hogy

  • a szakmai közbeszédben egyre gyakrabban felmerülő home office,
  • a rugalmas munkaidő lehetősége,
  • a külföldi tapasztalatszerzés,
  • valamint az angol nyelv használata korántsem nyomnak olyan sokat a latba, mint azt a munkáltatók vélik.
A fiatalok leginkább stabil, megbízható és kellemes légkörű munkahelyeket keresnek, átlátható karrierlehetőséggel.Fotó / 123RF

De milyen kompetenciák szükségesek?

A válaszadók szerint egy pályakezdőnél az alábbi kompetenciák a legfontosabbak:

  • az egyik legfontosabb készség, amivel rendelkezni kell, az a tanulási képesség, (közel kétharmaduk gondolja így),
  • ezt követi a jó problémamegoldó képesség és a megbízhatóság, amelyeket egységesen 45-45 százalékuk ítél alapvetőnek,
  • ezzel ellentétben a projektszemléletet, a vezetői affinitást vagy a stratégiai gondolkodást a válaszadók lényegesen kevésbé ítélték fontosnak egy pályakezdő esetén, az említésük aránya a 10 százalékot sem érte el.

A Szerencsejáték Zrt. végzősök és frissdiplomások körében végzett kutatásának eredményeként összeségében elmondható, hogy a fiatalok stabil, megbízható és kellemes légkörű munkahelyet keresnek átlátható karrierlehetőséggel.

A LEVEL UP! programról részletesebben ebben a cikkünkben már írtunk. Ne maradj le, jelentkezz június 13-ig!