Vizsgák és munka egyszerre? - így tanulj hatékonyan!
Ki sem látsz a jegyzeteidből, de közben a munkahelyeden is helyt kell állnod? Nem tudod hogyan állj neki a tanulásnak, hiszen már a motivációd is fogytán van? Hoztunk nektek pár tippet a Meló-Diáktól, hogyan tanuljatok hatékonyan.
1. A kezdetek
Sok egyetemista, akinek még esetleg nincs rutinja az egyetemi életben, belecsúszik abba a hibába, hogy csak az első zárthelyi dolgozat megírása előtt 2-3 nappal próbálja meg beletuszkolni a fejébe az előző hetek tanagyagát, mivel nem számolt a „szeptemberi szabadság" árával.
Ilyenkor persze az, aki nem egy született Einstein, könnyen megcsúszhat, ugyanis az egymást érő dolgozatokra képtelenség egy-egy délután alatt felkészülni, pláne, ha jó jegyet szeretnénk, esetleg, ha ösztöndíjra gyúrunk. Érdemes a tananyaggal párhuzamosan haladni és minden órára bejárni, hiszen amit egyszer már hallott az ember, azt könnyebben el fogja sajátítani.
2. Tanulj előre
Persze tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű, pláne, ha még dolgozik is az illető az egyetem mellett, jogosan kérdezheti, hogy mikor van erre másnak ideje. Azonban, ha végiggondoljuk, rengeteg időt spórolhatunk ezzel. Ha csak óra előtt egy 10 percet a villamoson olvasgatunk az aznapi előadás témájáról, sokkal könnyebben és gyorsabban megértjük, mintha utólag kéne a káosz-szerű jegyzeteinkből 2-3 értelmes gondolatot kibogoznunk, ami valljuk be, órákba is telhet.
3. Tapasztald ki, hogy mikor tanulsz a leghatékonyabban
Az, hogy mennyire vagy sikeres a tanulásban sokszor függhet attól is, hogy melyik napszakban ülsz le az íróasztalod elé. Tanulmányok szerint délelőtti tanulásnál nincs hatékonyabb, mivel ébredés után még frissek vagyunk ugyanakkor, az álmot jó esetben már kidörzsöltük a szemünkből.
4. Oszd meg és uralkodj
Ha már lekéstél arról, hogy folyamatosan figyelemmel kövesd a tananyagot, akkor sem kell kétségbe esni, mivel rövid idő alatt is meg lehet nagy anyagmennyiséget tanulni. Azt, hogy mennyi pontosan ez a rövid idő, könnyen meghatározhatod, ha a tanulnivalót kisebb témakörökre felosztod és így napjaid sűrűségétől függően meg tudod becsülni, hogy hány napot kell rászánnod a felkészülésre.

5. Használd okosan a világhálót
Mint tudjuk, az internet hatalmas kincsesbánya és aki kitartóan keres, az talál. Ha nem értesz egy anyagrészt az órai jegyzeteid és az oktató magyarázata alapján, akkor, mint tudjuk, a Google jó barátunk csak egy-két keresőszót kér a tudás átadásáért cserébe. Rengeteg tanulmány, szakirodalom és oktató videó kering az interneten ingyenes, hozzáférhető formátumban. Érdemes élni a lehetőséggel.
6. A „mumus" tárgyak kiküszöbölése
Minden egyetemen előfordul, hogy bár hiába azt a szakot végzed, ami érdekel és szereted, mégis becsúszik 1-1 tárgy, amit nem élvezel és csak arra hajtasz, hogy túl legyél rajta. Sajnos nincs mese, ezt is teljesíteni kell. Kérd meg egy barátodat, hogy tanuljatok együtt, hátha így több kedved lesz hozzá, vagy motiváld magad valamilyen édességgel.
7. Ne magolj!
Egyetemen magolni már teljesen felesleges az anyagrészek nagysága miatt. Érdemes egy bizonyos logikai hálót felépíteni, témavázlatot készíteni. A cél, hogy az egész anyagot megértsd és ne bevágd. Így átláthatóbbá teszed saját magad számára is a témát.
+1 Figyelj oda, mit eszel!
Abban az esetben, ha gondjaid vannak a tanulással, érdemes átgondolni, mi az, amit napi szinten fogyasztasz.Elég csak kicsit "megpiszkálni" az étrendedet, hogy meglepő változásokat tapasztalj. Fontos a vegyes és sokoldalú étrend, amely biztosítja az agy számára a különösen fontos tápanyagokat. Ilyenek:
- diófélék, olajos magvak (E-vitamin);
- déli gyümölcsök, mint például a narancs, a citrom vagy a kivi;
- a bogyós gyümölcsök, például az eper, az áfonya, a szeder, a zöldségek közül például a káposztafélék vagy a paprika (C-vitamin);
- kakaó, fekete csokoládé, zöld tea.
Ha szeretnél további tippeket, hogy hogyan lehet babakönnyű a vizsgaidőszak, akkor olvasd el ezt a cikkünket is.
A Karrier rovat támogatója a Meló-Diák. Az eredeti cikküket itt olvashatod el.