Az elmélet és a gyakorlat fúziója
Az egyik leghatékonyabb oktatási módszer a duális képzés, mely utat nyithat
az önállóságod, az anyagi függetlenséged felé, és jelentős munkaerőpiaci
előnyhöz juttathat. De hogy hogyan is működik, és miként jelentkezhetsz rá, azt
most bemutatjuk neked.
Összefoglalva: ez egy gyakorlatorientált képzés, amely a műszaki, agrár-,természettudomány, informatika, valamint a gazdaság- és egészségtudományokképzési területeken működik.
A duális képzés lényege, hogy te, mint hallgató a felsőoktatási tanulmányaid mellett fizetett szakmai gyakorlatot végzel egy minősített partnerszervezetnél.
Ennek a szervezetnek rendelkeznie kell a gyakorlati képzésre vonatkozó, a felsőoktatási intézménnyel közösen kialakított Egyeztetett Duális Képzési Programmal (EDKP). Ehhez igazodva a cég a saját igényei szerint képez téged, és profiljának megfelelően gyakorlati ismeretekkel bővíti és egészíti ki az intézményi oktatásodat.

Ez a képzési mód lehetővé teszi, hogy betekintést nyerj az általad választott szervezet munkájába, működésébe, továbbá, hogy a legkiválóbb szakemberektől tanulhasd meg a szakma alapjait.
Azonban nem csak tapasztalatot és tudást biztosítanak számodra, hanem hallgatói díjazást, valamint béren kívüli juttatásokat (pl. cafeteria, utazási költségtérítés, lakhatási támogatás) is, mely nagybanhozzásegíthet anyagilag függetlenné válnod.
A duális képzés legnagyobb előnye, hogy már a felsőfokú tanulmányaid során olyan munkatapasztalatra és versenyképes tudásra tehetsz szert, mely a munkaerőpiaci elhelyezkedési esélyeidet jelentősen mértékben megnöveli, sőt, lehet, hogy már munkaszerződéssel a zsebedben veheted át a diplomádat.
Hogyan tudsz jelentkezni?

A duális képzésre való bejutás egy kétlépcsős folyamat. Először is jelentkezz az általános felsőoktatási felvételi eljárás során a választott intézmény duális formában meghirdetett szakjára a jelentkezési határidőig (mely rendszerint február 15.). Az ilyen típusú képzéseket általában a felvételi
tájékoztatóban külön jelölik.
Miután sikeresen bekerültél a kívánt felsóoktatási intézménybe, jelentkezz a választott partnerszervezethez (az általuk megadott módon), akik legkésőbb a sorrendmódosítási határidőig (ez rendszerint július eleje) értesítenek téged a kiválasztás eredményéről.
Röviden: A duális képzés lényege, hogy egyidejűleg történik az elméleti oktatásod a felsőoktatási intézményben, és a gyakorlati képzésed a választott partnerszervezetnél.
Ha további kérdésed van a duális képzéssel kapcsolatban figyeld folyamatosan frissülő tartalmainkat, vagy látogass el a https://www.felvi.hu/felveteli/dualisdiploma vagy a http://www.dualisdiploma.hu/mi-az-a-dualis-kepzes honlapokra is, amelyeken minden fontos információt megtalálhatsz erről az oktatási módról, beleértve a partnerszervezetek listáját is. Érdemes továbbá felkeresni az egyetemek nyílt napjait, ahol részletes tájékoztatást adnak nemcsak az egyetem képviselői, de adott esetben
a partnerszervezetek is, és lehetőséged van elmenni a kiválasztott oktatási intézménybe is és pontosan érdeklődni a lehetőségekről.