Szakmatanulás a pandémia idején

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a járvány terjedésének megfékezését szolgáló változtatásokra hívta fel a figyelmet a szakképzésben. Az intézkedések egyaránt szolgálják a tanulók és a veszélyeztetett korú vagy egészségi állapotú oktatók érdekeit.

A főbb intézkedések között szerepel:

  • A közismereti, elméleti órákat, valamint a jelenlétet nem igénylő szakmai gyakorlati órákat online módon kell megszervezni.
  • A jelenlétet feltétlenül igénylő gyakorlati oktatást tanműhelyben, duális képzés esetében gazdasági környezetben kell megszervezni.
  • Utóbbi esetében: lehetőleg hetente tömbösítetten, kis létszámú csoportokban, maszkban, megfelelő védőtávolságot betartva (vagy bármilyen alkalmatossággal, ami fizikailag elválasztja őket egymástól) kell megtartani.
  • Az iskoláknak a duális képző partnerekkel együttműködve kell kialakítani az óraterveket és kiemelt figyelemmel kell lenniük az életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett oktatókra és dolgozókra.
  • Online oktatás során is kell tartani konzultációs, felzárkóztató, értékelést és számonkérést biztosító foglalkozásokat, a vonatkozó óratervnek pedig tartalmaznia kell ezeket.
  • A szakképző intézmények kollégiumaiban biztosítani kell a kollégiumi ellátást; mind a gyakorlati oktatáshoz, mind a vizsgán való részvételhez, amit a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett kell megszervezni.

Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium

További friss információért kövessétek az oldalunkat!

Unilife.hu, tudj meg többet!