Középiskolás felvételi és a Covid: milyen változásokat hozott a járvány a felvételi eljárásban?

A járvány okozta veszélyhelyzet nem csak az iskolások mindennapi életét befolyásolja, de a középiskolai felvételi lebonyolítását is nagy mértékben megváltoztatta. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményt adott ki az idei vizsgákra vonatkozó új szabályokról, melyek mindenki biztonságának megőrzéséért születtek.

Jelenleg a vizsgák előkészítésének, megszervezésének és az ügyviteli tevékenységnek is online formában kell történnie a személyes kontaktus minimalizálásának érdekében.

Az írásbeli felvételik megírására a vizsgaszervező intézményeknek egy második pótnapot is biztosítaniuk kell a diákok részére, melyet február 5.-én kell megtartani. Ezen a napon kizárólag azok a tanulók vehetnek részt, akik igazoltan COVID-19 fertőzésben szenvedtek a hivatalos vizsgaidőpont alatt, hatósági házi karanténba kerültek vagy egyéb rendkívüli elháríthatatlan ok folytán nem tudtak megjelenni sem a vizsga napján, sem a pótnapon. Azt, hogy mi számít bele az utolsó kategóriába, a vizsgaszervező intézmény vezetője döntheti el. A második pótnapon való részvételi kérvényt 2021. január 29.én délután 4 óráig be kell nyújtani annak az intézménynek, ahova a diák jelentkezett a felvételi megírására.

Jelenleg a vizsgák előkészítésének, megszervezésének és az ügyviteli tevékenységnek is online formában kell történnie
Jelenleg a vizsgák előkészítésének, megszervezésének és az ügyviteli tevékenységnek is online formában kell történnieFotó / 123RF

Idén a vizsgaszervező intézményeknek legkésőbb február 9.-éig kell gondoskodnia a megírt vizsgadolgozatok kijavításáról, majd ezeket a tanulóknak február 10.-én van lehetőségük megtekinteni. A járványhelyzet ezt a procedúrát is megváltoztatta, hiszen idén a megtekintés történhet úgy, hogy a vizsgázó laponként lefényképezi a kijavított felvételijét, majd távozik a helyszínről, vagy az intézmény a dolgozatokat beszkennelt formában elektronikus úton is eljuttathatja az érintetteknek. A vizsgázóknak a javításokkal kapcsolatos észrevételeit legkésőbb február 11.-én délután 4 óráig be kell nyújtania a vizsgaszervező intézménynek, majd annak ezeket február 15.-éig kell elbírálnia.

Forrás: Oktatási Hivatal

Csesznok Flóra