Tanítsunk Magyarországért: Mentornak lenni társadalmi felelősségvállalás!

Amint lehetősége nyílt rá, Tóth Lili elsőként csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért! programhoz. Az egri egyetem másodéves tanító szakos hallgatója mesélt arról, hogy miért is érdemes mentorként tevékenykedni.

Mikor és miért csatlakoztál a programhoz?

Az Eszterházy Károly Egyetemen vagyok másodéves tanító szakos hallgató, a mentorprogramban pedig ez a második félévem. Azért csatlakoztam, mert ez is egyfajta társadalmi felelősségvállalás, ami szerintem nagyon fontos. Mindig motivált az, ha támogathattam másokat.
A Tanítsunk Magyarországért egy olyan program, amelyben olyan gyerekek vesznek részt mentoráltként, akiknek tudok valamit nyújtani, a javukra lehetek. Egy percig sem gondolkodtam, hogy elkezdjem-e, ahogy megláttam az első plakátot, tudtam, hogy ez nekem való. Tapasztalatszerzésként is kiváló lehetőség. Mi, tanítók, hatodik osztályig fogunk tanítani, hasonló korosztállyal fogok dolgozni, mint akikkel most foglalkozom.
A jövőben szeretnék kistérségi iskolában tanítani, hogy lehetőséget mutassak az ott élő gyerekeknek. Szeretném, ha olyan ember lehetnék, akihez bármikor fordulhatnak, akiben megbízhatnak, akire lehet támaszkodni.  A mentoráltjaimmal ezt már elértem, örülnék, ha egy egész osztálynyi gyerekem lenne később. Egy nagyvárosban a gyerekek előtt számtalan lehetőség áll, választhatnak tízféle középiskola rengeteg szakja közül. A kistérségből általában a legközelebbi városba mennek a gyerekek továbbtanulni, függetlenül attól, hogy mi érdekli őket. Szeretném bővíteni a lehetőségeiket, hogy lássák, milyen nagy a világ valójában.

Hány mentoráltad van? Milyen velük dolgozni?

Két mentoráltam van jelenleg, egy fiú és egy lány, mindketten hetedikesek a Poroszlói Vass Lajos Általános Iskolában. Amikor megismerkedtünk, már volt valamennyi elképzelésük a továbbtanulásról. Minden alkalommal, amikor találkoztunk vagy beszéltünk, igyekeztem a foglalkozásokba belecsempészni olyan feladatokat is, amelyek a továbbtanulásra fókuszálnak. Olyan játékokat játszottunk, amiben megismerhetnek különböző foglalkozásokat, mert ők eleve azokból választottak, ami a szomszéd település iskolájában elérhető. Még nem aktuális a felvételi, de igyekszem beszédkészséget fejleszteni velük, játékosan tanulunk fogalmazni, választékosan beszélni, ez később is a hasznukra lesz.

Tóth Lili és a mentoráltakFotó / Tanítsunk Magyarországért

Hogyan fogadtak mentorként?

A lány mentoráltammal hamar megtaláltuk a közös hangot, a fiú mentoráltam mostanában kezdett el megnyílni, vele hosszabb ideig tartott ez a folyamat. Ők most hetedikesek, a leginkább a szerelem, a társas kapcsolatok érdeklik őket. Nagyon sok beszélgetésünk magán jellegű, nemcsak a tanulással kapcsolatos dolgokkal fordulnak hozzám. Érzem rajtuk, hogy bíznak bennem, megnyíltak előttem. A családjuk is támogatja a programot, érdekli őket, hogy mi történik, örülnek a lehetőségnek. Igyekszem segíteni a gyerekeknek mindenben. Kaptunk felkészítést, hogy a szülőkkel hogyan működjünk együtt, amikor a TM1-es kurzust (a mentorálás előfeltételeként előírt egy féléves szabadon választható egyetemi tantárgyat) csináltuk, aminek hasznát tudjuk venni.

A gyerekeknek milyen elképzeléseik voltak az általános iskola utáni életről, amikor elkezdted őket mentorálni?

A lány rendészeti iskolába szeretne járni. A foglalkozások során sokat beszéltünk arról, hogy milyen tulajdonságok, készségek szükségesek ehhez a munkához. A fiú mentoráltamnak még nincsenek konkrét céljai, de együtt keressük az utat. Önismereti feladatokat végeztünk el közösen, aztán elkezdtünk ezek alapján szakokat, munkákat, hivatásokat keresni, amit reális célként tűzhet ki maga elé.

A pályaorientáció mellett a program célja az élményszerzés is, milyen közös programokon vettetek részt eddig?

Egy éve vagyok a programban, sajnos a nagy része a járvány miatt az online térben zajlott, de így is meg lehet szervezni a közös időt. Amikor még lehetett menni, találkozni, szerveztünk egy karácsonyi bulit. Mindenki húzott egy nevet, és akit kihúzott, annak kellett ajándékot adnia. Ez nem a gyerekek pénztárcáját terhelte, mi vettük meg az ajándékot az ő nevükben. Az ajándékvásárlást egy miskolci kirándulás során ejtettük meg, ami már önmagában is izgalmas volt a gyerekeknek. De például a tanszereket is együtt vettük meg, nem én adtam egy csomagot nekik, hanem ők választották ki, melyik tolltartót, milyen füzeteket szeretnének. Nyáron osztályszinten szerveztünk élménynapot, ahol az egész osztályközösséggel foglalkoztunk, ami nagyon jól sikerült, hiszen így jobban megismerik egymást is, nem csak minket.

Tóth Lili, az egri egyetem másodéves tanító szakos hallgatója.Fotó / Tanítsunk Magyarországért

 Mentorként van kapcsolatotok a gyerekek tanáraival?

Igen, főleg az osztályfőnökökkel. Mi, mentorok is beültünk órákra, utána az adott tanárral átbeszéltük, hogy mire kéne odafigyelni a gyerekekkel, kinek miben tudnánk segíteni. A tanárok örömmel fogadtak minket, mert látják, hogy jó hatással vagyunk a gyerekekre. A diákok sokkal nyitottabbak lettek, elfogadóbbak, jobban kommunikálnak, mernek segítséget kérni.

Hogyan hatott a diákjaidra, rád, a mentorálásra a járvány? Hogyan tartjátok a kapcsolatot?

Az online mentorálás nehezített pálya, arra már rájöttem, hogy az, ahogy én írok nekik, meghatározza, hogy ők mennyire lesznek hajlandók válaszolni. Ha csak annyit írok, hogy „szia, hogy vagy?", felesleges választ várni. De ha hozzáteszem, hogy „van kedved beszélgetni?" akkor mindig válaszolnak. A programon belül a szupervizor foglalkozásokon mi, mentorok is együtt dolgozunk, most azon vagyunk, hogy kitaláljuk, milyen a megfelelő kommunikáció az online térben. Fontos, hogy most is érdemben tudjunk foglalkozni a gyerekekkel. A komoly témák mellett a könnyebb beszélgetés, a játék is fontos, mi például sokszor Honfoglalózunk, ez is a kapcsolatépítés egyik formája.

Számodra mi a legjobb élmény a mentorálásban?

A legjobb élmény számomra, hogy meg mernek nyílni a gyerekek. Ezt nehéz elérni, holott ez mindennek az alapja. Tudom, hogy várnak vissza, és nekem is hiányoznak ők, nagyon várjuk, hogy újra találkozhassunk személyesen is. A program nagyon rugalmas, szabadságot kapunk, egyénileg foglalkozhatunk a gyerekek igényeivel. Persze nagyon sokat tanultunk a TM1-es kurzuson ehhez.

Neked milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Szeretném folytatni a mentorprogramot, hogy minél több gyereknek tudjak segíteni. A jövőben is ezzel szeretnék foglalkozni, biztos, hogy a segítő szférában fogok elhelyezkedni. A gyerekeké a jövő, ők azok, akik a későbbiekben értékes tagjai lesznek a társadalomnak.