“Ez egy iszonyatosan nagy önismereti lehetőség”- Tanítsunk Magyarországért!

"A mentor fogalmát azért szeretem, mert ez a szó kifejezi azt, hogy nem állok a gyerekek fölött, hanem segítem őket, parterük, barátjuk vagyok" - vallja Mayer Bori, az ELTE negyedéves tanár szakos hallgatója, aki a Tanítsunk Magyarországért programban szerzett élményeiről, tapasztalatairól mesélt nekünk.

Milyen a gyerekekkel dolgozni? Hány mentoráltad van?
Nekem négy mentoráltam van, három fiú és egy lány, van egy testvérpár közöttük. Nőként egy fiús társaságban lenni eleinte furcsa volt, de nagyon jó élmény, hogy befogadtak a társaságukba és ez nem okoz gondot, sőt, nagyon nyitottak és kíváncsiak rám, én is rájuk. Szívesen veszek részt a fiús dolgokban, beszélgetésekben. Mivel van egy lány mentoráltam is, ez így nem egy homogén csoport, de élvezem az ezzel járó kihívásokat. Talán jobb is így, mert abban a korban vannak, hogy kezdik őket érdekelni a fiúk és lányok közötti kapcsolatok, nem csak engem, de egymást is és magukat is jobban megismerik a program által. Egyébként az nagyon nagy megtiszteltetés, hogy beavatnak az életükbe, hogy elmondják, min gondolkodnak, hogyan vélekednek a világról, milyen problémáik vannak. Nekünk, mentoroknak, több tapasztalatunk van már, nagyobb, szélesebb a rálátásunk a világra, és jó dolog, hogy ezt segítségként tovább tudjuk adni a gyerekeknek. Nagyon szeretem a gyerekeimet, elképesztően jó a humoruk, a program komolysága mellett egy kreatív, jókedvű időtöltés is.

Mayer Bori, az ELTE negyedéves tanár szakos hallgatójaFotó / Tanítsunk Magyarországért

Hogyan fogadtak a gyerekek?
Úgy indult, hogy volt egy élménynap az összes mentorral és gyerekkel. Akkor még csak annyit tudtam, hogy hetedikesek mentora leszek. Ahogy megérkeztünk, jöttek oda a gyerekek, nagyon közvetlenek, kedvesek, nyitottak voltak. Éreztük azt, hogy a program nem csak a mentoroknak izgalmas és jó, hanem a gyerekeknek is. Fel merik tenni a kérdéseiket, valódi beszélgetésekre vágynak és maximálisan partnerek.

Mikor és miért csatlakoztál a programhoz? Hol tanulsz, és melyik iskolában tevékenykedsz mentorként?
Negyedéves magyar-angol, osztatlan tanár szakos hallgató vagyok az ELTE-n és tavaly szeptember óta veszek részt a Tanítsunk Magyarországért programban. A program koordinátora jelezte, hogy lesz egy tájékoztató fórum - így kerültem én a programba, azon belül pedig Tápióbicskére. Azért csatlakoztam, mert azt gondolom, hogy ez egy jó tapasztalatszerzési lehetőség. Előtte is foglalkoztam már gyerekek táboroztatásával, igyekszem megragadni minden olyan alkalmat, amikor a mai gyerekekkel, a mai generációval lehet találkozni. Ezen túl pedig ez egy társadalmi felelősségvállalás is, én így szocializálódtam. Perspektíva tágító dolog az, hogy van lehetőség kapcsolatba lépni egy vidéki, falusi iskolával. Én városban nőttem fel, nem ismertem a kistelepülések jellegét. Nagyon izgalmas most ebben benne lenni. Egy kisebb településen a tanárok, a szülők jobban ismerik egymást, más a kapcsolatrendszer. A közösségi élmény teljesen más, szorosabb az összetartás.

A gyerekeknek milyen elképzeléseik voltak az általános iskola utáni életről, amikor elkezdted őket mentorálni? Milyen eredményeket értetek el együtt?
Elég pontos elképzeléseik vannak. Azt tapasztalom, hogy amilyen szakmát tanultak a szülők, amilyen területen elhelyezkedtek, az meghatározza a gyerekek célkitűzéseit, legalábbis nagy hatással van rájuk. Ebben az is benne van, hogy ezek a gyerekek aktívan részt vesznek a család életében a munka terén is, segítenek otthon. Az egyik mentoráltam például kőműves akar lenni, és ha bármit választhatna, akkor is ezt választaná. Az ember azt gondolja, hogy az ilyen kérdésre egy gyerek kicsit extrább dolgokat válaszol, álmodozik, de ezek a gyerekek a realitás talaján maradnak. Én abban próbálok segíteni nekik, hogy kiderítsük együtt az erősségeiket, illetve az a feladatom, hogy támogassam az önbizalmukat, hogy elhiggyék, bármire képesek, mert okosak, ügyesek, tehetségesek. Megmutatom nekik, hogy értelme van a tanulásnak, a befektetett munkának.

Miben tudtok ti, egyetemisták segíteni a gyerekeknek, mitől más ez, mint a tanáraik, akik oktatják őket?
A mi szerepünk egy nagyon más szerep. Egy tanárnak sokkal összetettebb feladatköre van, abból a szempontból, hogy ő egy intézményrendszer része. A tanár a tanulmányi előremenetelt, az osztályközösség problémáit figyeli, ráadásul nem 2-3 gyerekek kapcsán, nekünk ilyen szempontból könnyebb a dolgunk. A bicskei iskolában a mentortanárok, koordinátorok mindent megtesznek, amit tudnak, a gyerekekért, de az egyéni mentorálás épp ilyen fontos. Ez egy közös ügy. A mentor fogalmát azért szeretem, mert ez a szó kifejezi azt, hogy nem állok a gyerekek fölött, hanem segítem, partere, barátja vagyok. Főleg így, hogy a mentorok és a gyerekek között nincs olyangenerációs különbség, mint adott esetben a szülők vagy a tanárok tekintetében. Talán könnyebb hozzánk fordulni.

Minden nap azt érzem, hogy tettem valamit, ami hasznos és jó.Fotó / Tanítsunk Magyarországért

Hogyan hatott a mentorálásra a járvány? Mennyire aktívak a gyerekek így?
Sajnos elég hamar online térbe került a mentorálás tavaly, gyakorlatilag az elejétől. Én a skribbli.io oldalt használtam, ez egy Activityhez hasonló játék, annyi különbséggel, hogy itt csak rajzolni lehet. A csoportkohéziót és az összetartást a közös játék erősítette meg, a játék amúgy is egy jó alap mindenhez. Minden héten volt egy online csoportos alkalmunk, illetve egyéni is. Sokat beszélgettünk arról, hogy ki milyen személyiség, és hasonlók. Az elején nem feltétlenül akartam én megszabni, hogy miről legyen szó, hagytam, hogy az ő kezükben legyen a beszélgetés fonala. Ez sokat segített abban, hogy a későbbieknek tudjam terelgetni őket, illetve magát a mentorálást. Az online lét egy folyamatos újratervezés volt, de megtaláltuk mindig az időt és a módot arra, hogy aktívan tartsuk a kapcsolatot úgy, hogy ne is terheljem le őket. Nagyon várjuk már, hogy élőben találkozhassunk, egyébként így, hogy egyre többen vagyunk beoltva és talán véget ér a pandémia, hamarosan sor kerülhet rá. Az első, hogy közösen elmegyünk és eszünk egy finom gyrost, megünnepeljük, hogy együtt lehetünk! Ezt követően Budapestre hozzuk őket, az összes mentor és összes gyerek összegyűlik, körülnézünk, sétálunk együtt.

Számodra mi a legjobb élmény a mentorálásban?
Ez egy iszonyatosan nagy önismereti lehetőség. Hogyan tudok egy sokféle egyéniségből álló társaságot valóban csapattá kovácsolni? Ez egy izgalmas feladat. Minden nap azt érzem, hogy tettem valamit, ami hasznos és jó.

Mik a terveid a jövőre nézve?
A gyerekeim a következő tanévben nyolcadikosok lesznek, izgalmas időszak következik, iskolát fogunk választani együtt. Előtte még itt a nyár, szeretném ha együtt lennénk rendszeresen, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat 2-3 hónapra, valamit biztosan ki fogunk találni és szeptemberben újra nekivágunk!