Diákhitel - Sose volt még ilyen kedvező igénybe venni

Mint azt már írtuk, a Diákhitel nagyban hozzájárul a diákok megsegítéséhez ebben a nehéz helyzetben is. Most újabb kedvező feltételeket hagytak jóvá, ugyanis továbbra is
kamatmentes marad a képzési költségre felvehető Diákhitel2 és a szabad
felhasználású Diákhitel Plusz. Emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos
kamattal igényelhető a Diákhitel1.

Azt, hogy mekkora segítség ez a hitelforrás a fiatalok számára az is igazolja, hogy soha nem volt még ekkora igény a diákhitelekre, ugyanis idén mintegy 40 ezer új igénylés érkezett, amely háromszorosa a tavalyi számnak.

Pénzben ez mit jelent?

Több, mint 32 milliárd forintot!!
Ekkora hitelfolyósításra a Társaság 2001-es alapítása óta nem volt példa.

Idén mintegy 40 ezer új igénylés érkezett.
Idén mintegy 40 ezer új igénylés érkezett.Fotó / Pixabay

Fontos, hogy megértsük a hitel nem az ellenségünk és van az a helyzet, amikor igenis hiba lenne kihagyni a támogatás adta lehetőségeket.

Ha többet tudnál a diákhitelről, olvasd el ezt az interjút is vagy hallgasd meg a Diákhitel szakértőinek előadását webináriumunkon.