Pénz7 - pénzügyekről és vállalkozásokról érthetően

Hetedik alkalommal is megrendezésre kerül a pénzügyi és vállalkozói témahét, a PÉNZ7, amely az European Money Week és a Global Money Week nemzetközi programokhoz is kapcsolódik.

A programot 2021. március 1-je és 5-e között tartják meg, melynek fókuszában a pénzügyi és vállalkozói ismeretek állnak.

A program célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra, valamint, hogy a vállalkozói téma, a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozói ismeretek élményalapú bevezetése is helyet kapjon az iskolákban - az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és Junior Achievement Magyarország Alapítvány (JAM) mint szakmai együttműködő partnerek közreműködésével.

Az osztályfőnöki és egyéb (például életvitel, matematika) órák keretében megvalósuló élményalapú tanórai anyagok segítségével a pedagógusok – akár pénzügyi vagy vállalkozó önkéntes szakértő bevonásával – interaktív módszerekkel ismertethetik meg a diákokat a pénzügyi és gazdálkodási alapfogalmakkal.

A program ideje alatt a korábbi tanévek minden pénzügyi tananyaga elérhető, így a kezdeményezéshez csatlakozó iskolák a helyi igényeknek és a diákok felkészültségének megfelelően akár a családi költségvetés-készítés vagy a pénzügyi tervezés és takarékosság, okos bankolás (korszerű pénzkezelés) vagy hitelezés tananyagaiból is válogathatnak. Ezek az anyagok nemcsak tanórákon, hanem tanórán kívül, például szakkör keretében is feldolgozhatók.

Minden regisztráló intézmény „PÉNZ7 iskola – a tudatosan gazdálkodó diákokért" logót kap a szervezőktől, ezzel is elismerve aktív tevékenységüket a gazdasági-pénzügyi nevelés terén.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának projektvezetése mellett a PÉNZ7 együttműködő szakmai partnerei és szervezői az ITM, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány (JAM).

A program folyamatosan bővülő aktuális információi a PÉNZ7 oldalán elérhetőek el.

Mi így segítünk:

Fontos, hogy a fiatalok vállalkozásban is gondolkodjanak. Az UniLife csapata fontosnak tartja, hogy minél több inspiráló válalkozónak megismerjétek az életútját, és ezáltal ti is inspirálódjatok mi mindent lehet elérni kitartással és lelkesedéssel. Éppen ezért indítottuk el legújabb Siker Alap nevezetű videósorozatunkat. Tarts velünk hétről-hétre és ismerd meg fiatal, sikeres magánvállakozóinkat.