5 pénztárcabarát tipp egyetemistáknak
Egyetem mellett még korlátozottak erőforrásaink, így érdemes jól megfontolni mire mennyit költünk. A kiadásaink és bevételeink pontos ismeretei mellett nem nehéz eldönteni, miképp is gazdálkodjunk. Ennek ellenére ezzel sokszor meggyűlik a bajunk, hiszen az ösztöndíjakat is például csak egy félévre kapjuk, tehát igazán nehéz hosszú távon tervezni. Mutatjuk, mely sarkalatos pontokra érdemes odafigyelned, ha spórolni szeretnél!
1. Albérlet vs. kollégiumA lakhatás mindig nagyobb költségekkel jár, a kollégiummal viszont sok-sok tízezret spórolhatsz. Egy átlagos albérletnek az ára a rezsi költségekkel együtt inkább a 100 ezer forint felé rúg, míg egy kollégiumi szobát már néhány tízezer forintért kaphatsz. A kényelem mellett azt is mérlegeld, mennyi időt töltenél egyetemed városában. Ha például pénteken már nincs is órád és csütörtökön úgyis minden hétvégére haza mennél 3-4 estéért megéri fenntartani egy albérletet?
2. Alapreceptek könnyedénAz állandó étterem és házhozszállítás nem túl gazdaságos, a gyorséttermek és fagyasztott pizza pedig egyáltalán nem egészséges. Éppen ezért itt az ideje fakanalat ragadni, hogy te is el tudj magadnak készíteni néhány fogást, amivel az egészségedet és a pénztárcádat is kíméled. Rengeteg egyszerű étel receptjét megtalálod az interneten, vagy kérj segítséget bátran szüleidtől. Hidd el, nincs is jobb vasárnapi program, mint nagyid mellett állni és várni, hogy felfőjön a húsleves.

3. Tömegközlekedéssel, gyalog, vagy kocsivalEgy autó nem csak a vásárlás pillanatában költséges, gondolnod kell a fenntartásra is. Az üzemanyag, karbantartás, forgalmi adó, vizsgáztatás, szerelések, alkatrészek olyan állandó és extra plusz költségeket is magában rejtenek, amikhez elengedhetetlen egy stabil és fix jövedelem. Tudjuk, hogy nehéz lemondani a kényelemről, de ha saját kocsit szeretnél, amit nem a szüleid tartanak fennt, akkor bizony ezekkel is számolni kell. A tömegközlekedést a diákkedvezményeknek köszönhetően egész kedvező áron érhetik el a felsőoktatásban tanulók is. Csak arra vigyázz, hogy mindig legyen nálad az érvényes matricával ellátott diákigazolványod! Sok esetben viszont a gyalogos vagy biciklivel való közlekedés előnyösebb a településen belül, hiszen nem csak a havi bérletek árát spórolod meg, hanem a napi testmozgást is kipihálhatod.
4. Könyvek és tanszerekA szakirodalomnak bizony borsos ára van. A könyvesbolt előtt mindenképp nézz be az egyetemi vagy városi könyvtárba, hiszen legtöbb esetben ki is tudod kölcsönözni az adott szemeszterre. Ha mégsem találtad a könyvtárban, nézz szét az interneten is, antikvár oldalon lehet, hogy rábukkansz kedvező áron. Ha pdf formában találod meg, még mindig olcsóbban jössz ki a nyomtatással. A tanszerek szintén csillagászati összegig tudnak rúgni, pláne különleges eszközigényű művészeti képzések esetében. Először mindenképp érdeklődj az egyetemnél, mi az, amit biztosítani tudnak, a maradékot pedig szerezzétek be csoporttársaiddal közösen, fogjatok össze és nézzetek szét nagykerekben is!

5. Szórakozás és randikAz a kategória, ahol sokszor hajlamos elszaladni velünk a ló. Egy-egy esti bulit illetően a bankkártyád helyett mindenképp készpénzt vigyél magaddal, így biztosan jobban tudod kontrollálni a kiadásaidat.
A hétvégi randik alkalmával sem kell súlyos költségekbe verni magad, a romantikus otthoni főzéstől kezdve, túrázáson, kiránduláson, pikniken át, a filmezésig és társasjátékokig határ a csillagos ég, amivel párod is és pénztárcád is elégedett lesz.
Tamás Anett