Koronavírus hatása: neked is megváltoztak a pénzügyi szokásaid?

A koronavírus okozta korlátozások az életünk minden területére hatással voltak, ez alól a pénzügyeink sem jelentenek kivételt. Most megmutatjuk azt az 5 új tapasztalatot, amiben biztosan te is változtattál a pénzügyi szokásaidat illetően!

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szakértői szerint némelyik olyan pozitív változás, amit akár érdemes lehet a vírusmentes időkre is megtartani.

1. Egyre többen tervezik tudatosan a kiadásaikatAz utóbbi egy évben sokak anyagi körülményei megváltoztak, hiszen van akinek a munkája szűnt meg akár átmenetileg, akár tartósabban, másoknak, a fizetése vagy a vállalkozásából származó bevételei csökkentek. Ebből adódik, hogy a fiatalok is felismerték a több lábon állás fontosságát, hiszen ha nem egy helyről érkezik minden bevételünk, akkor kisebb az esélye a krízishelyzetnek. Ehhez segít a kiadások folyamatos rögzítése és hónap végi átnézése. Akiknek alapvetően nem változtak a körülményeik, azoknak is figyelmeztetésül szolgált a vírus, hiszen 2021 márciusában a fiatalok 60 százaléka rendelkezett megtakarítással, ami az eddig mért legmagasabb arány.

2. A tervezett nagybevásárlás segíthet elkerülni az impulzív vásárlást és a fertőzés veszélye is csökkenA tudatos pénzügyi magatartás fontos eleme az előre megtervezett vásárlás. A karantén alatt a bevásárlóközpontok korlátozott nyitva tartásával sokan átálltak a heti vagy akár havi egy nagybevásárlásra. Az előre megírt listákkal nem csak időt spórolhatunk, hanem elkerülhetjük az impulzus jellegű vásárlásokat is, amivel a fertőzés veszélye is csökken. Egy tudatosabb bevásárlási szokás kialakításával egészen magas összegeket takaríthatunk meg éves szinten.

Nőtt az online bevásárlások száma is.
Nőtt az online bevásárlások száma is.Fotó / Shutterstock

3. Nem kell készpénzOnline fizetéssel, mobil bankolással, bankkártyás, mobiltárcás vásárlással szinte már mindent be tudunk szerezni, amire szükségünk van, így gyakorlatilag készpénz nélkül is élhetjük az életünket. Ez higiénikusabb megoldás is, arról nem beszélve, hogy sokkal biztonságosabb. Gondoljunk csak arra, ha el is lopják a pénztárcánkat, a bankkártyánkat azonnal le tudjuk tiltani - ezzel megóvva vagyonunkat. A K&H adatai szerint 2020-ban az előző évhez viszonyítva óriásit ugrott a mobilbank használata. Az idősebb korcsoport is belépett a digitálisan aktív ügyfelek közé – a teljes ügyfélkör 82 százaléka már ide sorolható. A 19-29 éves korosztály 89 százaléka használ jelenleg bankkártya szolgáltatást.

4. Utazásra szánt összeg megtakarítás is lehetA tervezett utazások az elmúlt időszakban javarészt elmaradtak, melyek összegének egy része a megtakarításokhoz került, vagy nagyobb beruházásokra adott lehetőséget. Sokan a városi életüket igyekezetek vidéki lehetőséggel kiegészíteni. Az utazási korlátozások révén azt is megtanulhattuk, hogy belföldön is számtalan lehetőségünk van kikapcsolódni. A túraútvonalaktól kezdve a városnézésig, számtalan csodát rejt hazánk, amit talán eddig még észre sem vettünk.

5. A gyerekek is tanulhattakAz iskolások számára 2020 és 2021 első fele lényegében az online oktatásokról szólt. A több hónapig tartó digitális oktatás alatt nem volt utazási költség, nem voltak iskolai büfé kiadások, sok helyen eltörölték az osztálypénzt és persze hazafelé a pékséglátogatás is elmaradt. Az otthonlétből fakadóan viszont a családok kiadásaiban gyarapodott az áramszámla a megnövekedett géphasználat miatt. Érdemes a fiatalokkal ezeket a megváltozott kiadásokat átbeszélni, hogy lássák miért különösen fontos egy ilyen nehéz helyzetben okosan átgondolni a pénzügyeket és megfelelő döntéseket hozni.

Ebben segít a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő is, aminek az első online fordulója 2021-ben már lezárult, összesen több mint 1500 csapat, azaz 6000 diák jelentkezett, hogy fejlessze és megmérje pénzügyi tudását.