A középiskolai barátságokat felőrli az élet?

Nyári szünetben még összejön az osztály egy-két kerti partira, néhány sörözésre - csupán két hónap telt még el, de olyan nosztalgiával tekintetek vissza a középiskolára, mintha ezer éve lett volna. Az ősz közeledtével a közös sztorizgatásokat szép lassan felváltja az izgalom. Az új élet izgalma. Ki egyetemre megy, ki főiskolára. Van, aki egyből a munka világában próbálja ki magát... Bárhogy is, már nem a jól megszokott iskolapad várja őket vissza. Ez valami más, valami új. Egy reményekkel és izgalmakkal teli új világ, és talán a felnőtté válás kapuja.

Az első évben még rendszeresen bandázol a régi barátokkal, majd ez egyre ritkul. Már más a fontos, már új banda van. Majd eljön az ötéves végzős találkozó. Azta..! Már eltelt öt év?! Hihetetlen, még csak most lett vége a középsulinak. Az osztály legbuzgóbb tagja hatalmas izgalommal küldi ki a meghívókat: "Szeretettel várunk a 2004-es évfolyam 5. évfordulós osztálytalálkozóján!".

Örömmel küldöd vissza a választ: "Oké, persze, ott leszek!" Sok változás nincs, hiszen van, aki frissen végzett az egyetemen, van, aki még bőven tanul. Csak az az egy lány hiányzik... Ő hol van? Sajnos Kata nem jött el, mert - mivel elit osztály voltunk - csak ő nem ment egyetemre. Ő egy másik iskolát választott, az anyaság iskoláját, és ezt cikinek tartja. Pedig ez is tiszteletre méltó.

Kellemes csevej, a közös poénok még mindig hangos kacajt eredményeznek - olyan élénk mindenki, olyan szép minden, és olyan rég láttátok egymást! Jó együtt lenni. Jó összekuncogni a valaha volt legjobb barátnővel, vagy baráttal, akivel egyébként amúgy is tartjátok a kapcsolatot. Sőt, azzal a lánnyal is, aki mögötted ült éveken át, de sosem barátkoztatok a középiskola alatt. Aztán úgy hozta az élet, hogy egy főiskolára mentetek, ahol egészen jó kapcsolat alakult ki köztetek, annak ellenére, hogy ez a négy év alatt nem sikerült. Móka és kacagás, az est végén pedig újabb ígéretek: "Most TÉNYLEG ne tűnj el!" - "Persze, persze, nem fogok, de te se!"

Megint csak telnek múlnak a hetek-hónapok, a találkozó után néhány üzenet váltás, telefonhívás, esetleg még két kávé is összejön. Aztán a legjobb barátnőd, aki már amúgy is esélyes az ex jelzőre, találkozó és információcsere nélkül elköltözik hidegebb éghajlatra - szó szerint, mert az új munkája Svédországba hívja, ő pedig él a lehetőséggel. Semmi esély további bandázásokra. Persze, persze: telefon és internet... Meg a távolság sem állhat közétek, ha igazi barátok vagytok. Pedig de. Megteheti. A távolság bármit megtehet, ő nem kér engedélyt...

A tízéves találkozón már feszengve mosolyogtok egymásra, kínosnak tartva, hogy a legjobb barát jelzővel illetitek a másikat, mégsem tudtok róla semmit évek óta. Halál ciki, de nem tudod, hogy közben a neve elé került a dr. rövidítés. A sors furcsa fintora viszont, hogy a srácról, aki kényszerből ült melletted, mert veled legalább nem dumált órán - viszont téged annyira idegesített, hogy a lábába vágtad a ceruzát, szóval nem voltatok éppen barátok -, szinte mindent tudsz.

Lassan itt a tizenöt éves osztálytalálkozó: azóta a legjobb barátnődnek, a mögötted ülő lánynak, az eminens tanulónak, és a leghiperaktívabb, "tanárok réme" srácnak is gyereke született. Lassan te leszel a ciki, nem Kata, aki nem jött el az ötéves talira a baba miatt.

Mi lett a régi barátokkal? Nem tűntek el, ugyanúgy a barátaid, csak az idő múlásával megtanuljátok egymást három lépés távolságból szemlélni. A szeretet nem múlik el, csak egy picit átalakul...

A cikk teljes terjedelmében a she.hu oldalról került átvételre.