Sárkányhajó és e-sport – nem tudsz olyat mondani, amire nincs egyetemi sportegyesület

Ebben a sorozatban nem csak egy-egy sportot szeretnénk kiemelni nektek a különböző egyetemekről, hanem az intézmények egyesületeit mutatjuk be, hogy még átfogóbb képet kaphassatok róluk.

ELTE-BEAC

Kezdjük rögtön az ELTE-BEAC-cal. Már az is egy nehéz feladat volt, hogy összeszámoljam, hányféle szabadidős tevékenységet találhattok náluk, ténylegesen mindet kipróbálni majdhogynem lehetetlen vállalkozás, hiszen 45 különböző sport van a terítéken. A labdajátékoktól elkezdve a kajak-kenun és az asztaliteniszen keresztül a dartsig minden van, ami csak eszetekbe jut. Mindez kitűnő körülmények között, hiszen például egy évvel ezelőtt adtak át egy vadonatúj, kivilágítható, műfüves focipályát a labdarúgó szakosztály számára. Emellett a pályák, tornatermek elhelyezkedése is előnyös, hiszen legtöbbjük Újbudán, nagyon jól frekventált, és tömegközlekedéssel egyszerűen megközelíthető helyen található. 

PTE-PEAC

A vidéki egyetemek sorát hol is kezdhetnénk máshol, mint Magyarország első egyetemén. A Pécsi Tudományegyetemen működő PEAC a város egyik legismertebb sportegyesülete. A klub színe az 1923-as megalakulása óta, tehát lassan 100 éve a fekete-fehér. Az első éveiben, habár már működött a klub, még nemigen tevékenykedett, az egyetemisták főleg másik két városi egyesület egyetemi alosztályaiban szerepeltek. Ezután szépen lassan beindult a PEAC, mára pedig már 15 aktív szakosztály közül – e-sporttól kezdve egészen a sárkányhajóig – választhatnak a tanulás mellett sportolni vágyók.

 Láthatjátok, hogy az egyetemek mekkora hangsúlyt fektetnek a sportolásra, mennyi szakosztályt működtetnek. Mindezt azért, hogy diákjaik a tanulás mellett egyszerűbben kikapcsolódhassanak, levezethessék a feszültséget, és persze abból a célból is, hogy egymás ellen mérjék össze a tudásukat a sportban is.

Paluska Patrik