Hét jel, hogy készen álltok a pároddal az összeköltözésre

Már jártok egy ideje, és minden szuper köztetek, imádtok együtt lenni, természetes, hogy a párok ilyenkor elgondolkodnak az összeköltözésen, hogy minden este együtt feküdhessetek le, és a másik mellett ébredjenek reggelente. Ez azonban nagy mérföldkő a kapcsolatokban, így nem árt, ha kicsit mérlegeltek, mielőtt hirtelen fejest ugranátok ebbe. Íme néhány jele annak, hogy ti már készenálltok a nagy lépésre.

1. Állandóan együtt vagytok

Akkor érdemes elgondolkodni az összeköltözésen, ha már alapból rengeteg időt töltötök együtt. Ez ne csak a programokban merüljön ki, fontos, hogy sokszor legyetek vagy nálad vagy nála, aludjatok együtt minél többet, töltsetek jelentős időt otthon is, mert különben nagy meglepetések érhetnek az összebútorozás után. Minimum a másik fogkeféje legyen már ott a fürdőszobában!

2. Képesek vagytok együttműködni

Nyilvánvalóan az együttélés során jóval több probléma lép majd fel, mint eddig, ezeket pedig közösen kell megoldanotok. Ha egyáltalán nem vagytok tisztában azzal, hogy a másik hogyan reagál egy konfliktusra, vagy hogy mennyire tud kompromisszumot kötni, mivel eddig nem voltatok ilyen helyzetben, akkor jobb ha vártok még egy kicsit. Ha már többször előfordultak kisebb viták, amit meg tudtatok beszélni, vagy együtt oldottatok meg egy-egy problémát, több eséllyel lehet működőképes az együttélés is.

Képesek vagytok együttműködni és átbeszélni a problémákat.Fotó / Shutterstock

3. Nincsenek tabuk

Ha úgy érzed, már nincsenek tabuk vagy titkok köztetek, és teljesen önmagad lehetsz a párod előtt, megérett a kapcsolatotok az összeköltözésre. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem fognak új szituációk adódni a közös életetek során. De ha például eddig még nem mertél smink nélkül mutatkozni előtte, akkor nem biztos, hogy itt az ideje az összebútorozásnak, hiszen akkor már nem lesz helye semmi rejtegetésének.

4. Nyíltan tudtok beszélni az anyagiakról

Amikor együtt éltek majd, valószínűleg meg fogjátok osztani a költségeket, így tudnotok kell nyíltan beszélni a pénzről, és nem szabad, hogy tabutéma legyen, például, hogy ki mennyit keres. Ha köztetek ez nem okoz gondot, és képesek vagytok arról kommunikálni, hogy ki mit fizet majd, esetleg legyetek e közös kasszán, akkor nyugodtan belevághattok.

5. Mindketten egyformán akarjátok

Egy ilyen nagy lépésnél fontos, hogy mindkét fél nagyjából ugyanannyira akarja. Természetes, hogy van bennetek egy kis félelem, hiszen meg fognak változni a mindennapok. Ám ha az egyikőtök ráerőlteti a másikra, és az tulajdonképpen csak a rá nehezedő nyomás miatt megy bele, annak nem biztos, hogy jó vége lesz. Ilyenkor a bizonytalan félnek alaposan át kell gondolnia, miért vannak ilyen érzései. Lehetséges, hogy nincs különösebb probléma, egyszerűen valakinek csak több időre van szüksége ennek a meglépésére, ezért nem szabad a másiknak erőltetnie.

Mindketten készen álltok már az együttélésre.Forrás / Shutterstock

6. Már tisztában vagytok a másik hibáival

A kapcsolat kezdeti szakaszában, amikor csak úgy lángol a szerelem, úgy érzitek, hogy minden percet együtt akartok tölteni, és legszívesebben azonnal egy fedél alá költöznétek, mégsem tanácsos akkor belevágni. Hiszen ilyenkor még szinte tökéletesnek látjátok a másikat, de mint tudjuk senki sem az. Mindenkinek vannak kisebb nagyobb hibái, ezt vagy el tudjuk fogadni hosszútávon vagy nem. Ugyan lakva ismerszik meg az ember, de ha már legalább nagyjából ismered a párod negatív tulajdonságait is, nem fog akkora meglepetés élni a közös életetek során, és nem érzed majd azt, hogy csalódtál.

7. Elég stabil a kapcsolatotok enélkül is

Ha a párkapcsolat már így is erősnek bizonyul, és úgy érzitek, ez akár hosszútávra is szólhat, akkor érdemes megpróbálni. Ha viszont problémáitok vannak, és az összeköltözéssel szeretnétek ezeket orvosolni, akkor álljatok meg, és előbb gondoljátok át, mi okozza a konfliktusokat. A közös otthon, ne egyfajta tűzoltás legyen!

A cikk teljes terjedelmében a life.hu oldalról került átvételre.