A történelem legkegyetlenebb pszichológiai gyerekkísérletei
Ahogy sok más tudománynak, a pszichológiának is megvan a sötét oldala. A múltban több olyan kísérletet is végeztek, melyek etikailag kifogásolhatóak, ám jelentős eredményeket hoztak a lélektan területén. A Life.hu összeszedte a legdurvábbakat, mi pedig utánajártunk, hogy milyen következményei lettek az ilyen kísérleteknek és annak is, hogy azóta miként akadályozzák meg, hogy ilyen kegyetlenségek újra megtörténhessenek.
A múltban rengeteg olyan pszichológiai kísérletet végeztek el embereken, sőt egészen kicsi gyerekeken is, amelyeket ma teljesen etikátlannak tartana bárki és súlyos büntetéseket vonnának maguk után. A leghírhedtebb kísérletek után bármilyen megdöbbentő, az azt elvégző tudósokat ugyan utólag kritizálták a módszereik miatt a tudományos életben, de büntetést nem kaptak érte. A következő három embertelen kísérlet után csak egyetlen egy esetben kaptak évekkel később kompenzációt a résztvevők. A tanulmányt készítő pszichológus ez esetben sem kapott büntetést, mert a pénzbeli kárpótlást 68 évvel később kapták meg a maradandó traumát szenvedett egykori gyermekek.
Az Orvosok Világszövetsége által először 1964-ben bocsátotta ki Helsinki Deklaráció, azért jött létre, hogy a korábban viszonylag elhanyagolt etikai tényezőkre is felhívják a figyelmet. A deklaráció szövegét azóta is rendszeresen módosítják, hogy lépést tartsanak a tudományos élettel. Az 1975-ös újítása vezette be az emberen végzett kutatásoknál, hogy egy etikai bizottságnak engedélyeznie kell a kísérletet, mielőtt egyáltalán elkezdhetnék a munkát. Így nem a kutató lelkiismeretén múlik, hogy mennyire kegyetlen eszközöket használ a tudomány nevében.
1. A szörnykísérlet (Monster Study)1939-ben Wendell Johnson és munkatársai az Iowa Egyetemen kutatták a dadogás mögött húzódó lelki tényezőket. Johnson úgy gondolta, hogy a dadogó gyerekek szülei túl szigorúak és irreálisan magas elvárásokat támasztanak a gyermek felé. A szülő negatív reakciója az önértékelés csökkenését és szorongást eredményez a gyermekben, és ez a bizonytalanság váltja ki a dadogást. A szörnykísérletben 22 árva vett részt, a gyermekek felének pozitív visszajelzést adtak a beszédükről, azaz megdicsérték őket, bárhogy beszéltek. Míg az árvák másik felét ugyanezért leszidták, és azt mondták nekik, hogy dadogósok.
Azok a gyerekek, akik rideg bánásmódban részesültek, később súlyos önértékelési problémákkal küzdöttek és többen beszédhibásak lettek. Az Iowai Egyetem csupán 2001-ben kért nyilvánosan bocsánatot a szörnykísérlet miatt. Majd 2007-ben hét árva gyermeknek összesen 1,2 millió dollárt ítélt meg Iowa állam az egész életen át tartó pszichológiai és érzelmi hegekért, amelyeket az iowai egyetem 6 hónapon át tartó kísérlete okozott.
2. Kék szeműek vs. barna szeműekJane Elliot az előítéletesség alapjául szolgáló csoportos konfliktus és ellentét meghatározó szerepét bizonyította. 1968-ban az általános iskolai tanárként dolgozó Elliot az osztályát két csoportra osztotta szemszínük szerint. Hamis kutatási eredményekre alapozva elhitette tanulóival, hogy a kék szeműek magasabb rendűnek számítanak, mint a barna szeműek. A diákok viselkedése mindössze egy nap alatt teljesen megváltozott. A gyerekek a rájuk ragasztott címkének megfelelően kezdtek el viselkedni. A kék szeműek kegyetlenkedni kezdtek, a barna szeműek pedig a szégyenérzet jeleit mutatták. Jane Elliot a mai napig tart előadásokat az előítéletek hatásáról Amerika szerte: 2001-es dokumentumfilmjében (The Angry Eyes) egyetemi hallgatókkal vizsgálta felül híres kísérletét.
3. A félelem gyökere elültethetőJohn B. Watson és munkatársai 1920-ban a John Hopkins Egyetemen végeztek kondicionálási kísérletet egy kilenc hónapos kisbabán. A kis Albert csupán a hirtelen hangos zajoktól félt. Watson azonban egy fehér patkányt mutatott Albertnek, ezzel egy időben egy fémrudat ütött kalapáccsal, amely erős és kellemetlen zajt okozott. A félelmetes hang és a patkány együttes megjelenése miatt, a két inger összekapcsolódott. Albert ezt követően a patkánytól is félni kezdett, majd minden hasonló ingertárgyra is, legyen az egy szőrmekabát, sőt akár egy Mikulás álarc fehér szakállal.
A kísérlet azért számít különösen etikátlannak, mert Albert mesterségesen kialakított fóbiáját nem kezelték. Albert hatéves korában meghalt vízfejűség következtében, amiben születése óta szenvedett, így sosem derült ki, hogy a kísérlet okozta fóbiái a felnőttkoráig fennálltak volna. John B. Watson munkásságát 1957-ben, egy évvel halála előtt az APA Arany Medál-díjával ismerték el, azaz a pszichológusok új generációját nem is érdekelték Watson korábbi vétkei.