Ha utálod a karácsonyt, akkor az életedet is utálod!?

Karácsony. Talán nincs még egy ünnep, melyre ennyire vágyunk, melyre ennyire készülünk, amitől ennyi mindent várunk, vagy épp, amitől ennyire félünk. Talán nincs még egy ünnep, melyhez ennyi gondolat, érzés tapad.

Talán nincs még egy ünnep, mely ennyire hivatott arra, hogy mindennapi létezésünket átemelje valamiféle szentségbe. Orrunkban a karácsony illata, fülünkben a karácsonyi csengettyűszó, szemünkben a karácsonyi fények. Ha úgy nőttünk fel, hogy a valódi családi kapcsolódásról szólt az ünnep, akkor felnőttként is erre vágyunk.

Szeretnénk azt a régit, azt a gyerekkorit, amikor karácsonyra mindig minden megoldódott, valahogy mindig ünnepi étel volt az asztalon. Mindig megtaláltuk a fa alatt a szívünk vágyát, mindig kaptunk ölelést.

Ha úgy nőttünk fel, hogy mindezt nélkülöztük, és a karácsony fájó hiányként él a szívünkben, akkor is mindent meghatároz ez az év utolsó hónapjában. Hiszen hiányérzetünkből fakadó tiltakozásunk, vagy épp az, hogy kompenzálni szeretnénk, ugyanúgy hat ránk.

A karácsony maga a gyerekkor. Később a gyerekkor emléke. Még később a gyerekeink jelenléte. Aztán a gyerekeinkkel közös idő emléke. Majd az unokák valósága. A karácsony a várakozás. A karácsony a hit, hogy ennek az egésznek van értelme, és a szeretet él. Ha pedig ez nincs, akkor nagyon szenvedhetünk attól, hogy úgy érezzük, kimaradunk valamiből, hogy nem részesülünk a karácsony csodájából.

 

Az évek telnek, mi egyre felnőttebbek vagyunk, egyre több minden alakul át körülöttünk, bennünk, egyre több új ember jön és távozik mellőlünk. Mégis decemberben valahogy mindig ugyanolyan karácsonyra készülünk, mint amit már jól ismerünk. Vagy amit szeretnénk ismerni.  

Sokszor és sokféle nehézséggel telnek a napjaink. És persze sok örömmel, szépséggel. Ahogyan átöleljük, vagy épp kivetjük magunkból az életünket, ugyanúgy fogunk bánni az ünnepeinkkel is. Amilyen kapcsolatban vagyunk magunkkal, hasonlóképp szeretjük, vagy épp utasítjuk el a karácsonyt. Ha a karácsony csak halálosan fárasztó, teljesítendő feladat, szinte biztos, hogy így vonszoljuk át magunkat az egész létezésünkön. Ha legalább egy csöpp csoda átleng felettünk karácsonykor, valószínűleg a hétköznapjainkban is képesek vagyunk ennek megélésére.

A karácsony a várakozás. A karácsony a hit, hogy ennek az egésznek van értelme, és a szeretet él.
A karácsony a várakozás. A karácsony a hit, hogy ennek az egésznek van értelme, és a szeretet él.Fotó / 123RF

Ma mindenből az látszik, hogy az életet tanulni kell. Kevéssé vannak követhető mintáink, ezért talán nehezebben mozgunk a mindennapokban és az ünnepeinkben is. És ha valami fáj, lehet, hogy karácsonykor még inkább fáj. És ha valami jó, valószínűleg ilyenkor még jobb.

Emberek vagyunk. Időnként suta ünnepekkel. Időnként életre szóló élményekkel. A karácsony, az karácsony. Ami történik velünk ilyenkor, azt mi magunk csináljuk. Ezért írjunk új karácsonyokat, ha arra van szükségünk! Engedjük el a régit, ha az segíti az életünket! Lehet, hogy csak néhány perc jut a fényből. De lehet, hogy napok. Lehet, hogy még nagyon messzire vagyunk attól, amire vágyunk. És az is lehet, hogy sokkal közelebb, mint gondolnánk.

Egy a lényeg: ne a fejünkben létező valami legyen a karácsony! Legalábbis tiszteljük magunkat annyira, hogy ráismerünk, ha így van, és nem maradunk ennek a fogságában. Miért ne lehetne valóban más az ünnepünk? Miért ne láthatnánk épp ekkor túl a szerepeinken?

A cikk teljes terjedelmében az SHE.HU oldalról került átvételre. 

Ha szívesen olvasnál még karácsonyi készülődéssel kapcsolatos dolgokról, olvasd el EZT A CIKKÜNKET is!