A magyar király, aki kiszúratta testvére és unokaöccse szemét
Könyves Kálmán 905 éve, 1116. február 3-án hunyt el, akinek családi ügyeit mikor is lenne jobb felemlegetni, ha nem a közelgő érettségik előtt?
Ha Árpád-házi királyokról beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül Könyves Kálmán mellett. Jelentőségét, uralkodását, reformjait közel lehetetlen vállalkozás lenne egyetlen, rövid cikkben összefoglalni – nem erőltetnénk. Azonban testvérével való kapcsolatának bemutatása jó pont lehet a szóbeli érettségin.
Többet ésszel, mint erővel
Kálmánt kora legműveltebb európai királyaként tartották számon, nem véletlenül: I. Géza király idősebb fia volt, de apja korán meghalt, ezért trónt átvevő nagybátyja I. László taníttatta őt és egy évvel fiatalabb öccsét, Álmost.
Kálmán értelmes, művelt fiatal volt, ezért papnak szánta László, míg Álmost a meghódított Horvátország hercegének nevezte ki. Ennek ellenére végül Kálmánt nevezte meg utódjának a fiúgyermek nélküli király. 1096-ban koronázták meg, amit Álmos nem vett jó néven.
Kemény kéz, éles ész
Kálmán határozott király volt, de öccsével szemben sokáig türelmesnek bizonyult. Álmos először 1098-ban lázadt fel ellene, de akkor békésen meg kellett egyezzenek Tiszavárkonynál, mivel a nemesek megtagadták az egymás elleni harcot.

A rövid béke 1105-ben tört meg, amikor Kálmán megkoronázta fiát, a későbbi II. Istvánt. Álmos mérgében meggyőzte sógorát, III. Boleszlávot, hogy támadja meg Magyarországot. Kálmán jó hadvezér volt, megállította, és még szövetséget is kötött a lengyel királlyal. Álmos kénytelen volt behódolni, és vezeklésképp el kellett zarándokolnia Jeruzsálembe, ami alatt Kálmán megfosztotta horvát dukáti címétől.
A pohár 1115-ben telt be a királynál, amikor Álmos újra szervezkedni kezdett, és most nem kegyelmezett neki. Fiával, a későbbi II. Bélával együtt megvakíttatta és bezáratta öccsét.
A vak herceg Kálmán halála után sem adta fel ambícióit: 1125-ben szervezkedett unokaöccse, II. István ellen is, újra sikertelenül. Bizáncba szökött, ahol végül 1127-ben elhunyt. Álma végül beteljesült, mert II. István utód híján, fiát, vak Bélát nevezte ki örököséül, így a következő Árpád-házi királyok, mind Álmos leszármazottai. Ez lehet a magyarázata annak, hogy Kálmán külsejéről mindig előnytelenül írtak a krónikák.