Petőfi-mítosz: Hová tűnt a nemzet költője?

Ha valaki azt kérné, nevezzünk meg egy magyar költőt, szinte biztos Petőfi Sándort mondanánk. Azonban ha azt kérdeznék, mi lett Petőfi sorsa, a válasz már közel sem lenne ilyen egyértelmű. Milyen véget szánt hát a sors a nemzet költőjének?

Amit biztosan tudunk, avagy a segesvári ütközetI. Miklós orosz cár intervenciós hadseregének bevetésével elegett tett az ifjú Ferenc József császár segítségkérésének. Az osztrák-orosz haderő többszörösen felülmúlta a honvédő hadak létszámát, a szabadságharc sorsa megpecsételődött. Az erdélyi hadsereg parancsnoka, Bem József tábornok, egy végső kísérletet tett arra, hogy feltartóztassa az osztrák és orosz hadak egyesülését. Az orosz előrenyomulás Segesvár közelében támadásra kényszerítette Bem tábornokot, aki bízott benne, hogy az egyesült magyar csapatok felvehetik a harcot Alexander von Lüders orosz tábornokkal. Reményei nem váltak be, az oroszok elvágták a segédhaderőt és többszörös túlerőbe kényszerítették a honvédeket.

A lengyel tábornok oldalán Petőfi Sándor - akit parázsló szívű hazafiként, és rangjától megfosztott katonaként fűtött a bizonyítási vágy - követte figyelemmel a csata alakulását. A költő egyszerű vászonzubbonyban, fegyvertelenül, szekéren utazott az ütközetbe való beavatkozás kifejezett tiltása mellett. A kezdeti sikerek és Szkarjatyin orosz tábornok halálának ellenére Lüders július 31-én összeroppantotta az ellenállást. A kozák és dzsidás csapatok véres hajtóvadászatott indítottak a túlélők ellen. Petőfit ekkor látták utoljára.

Petőfi Sándort a segesvári ütközetnél látták utoljára.Fotó / Jan Styka

Az utolsó szemtanúAz utolsó hiteles beszámoló Lengyel József katonaorvostól származik. Az orvos személyesen is ismerte a költőt, így kizárt, hogy bárkivel összetéveszthette, hazugságra semmi oka nem volt. Lengyel Petőfi mellett figyelte a csata utolsó kaotikus pillanatait, a dzsidások rohamát, a mészárlást. Petőfi a szeme előtt lejátszódó jelenetre csak annyit tudott reagálni: "Potomság." Bem tábornok menekülését látva követték példáját. Az orvos lóra tudott pattani, a költő már nem volt ilyen szerencsés. Lengyel lóháton kikerült az ellenség gyűrűjéből, visszanézve még látta a rohanó Petőfit.

Később társát kutatva felkereste a hadszíntér megtisztításáért felelős őrnagyot, aki emlékezett egy - az orvos leírásának megfelelő - mellbeszúrt holtestre. Különösen megragadt benne a kép, mivel a test mellett - egyszerű katonához képest sok - szétszóródott papírokra lettek figyelmesek. Lévén, hogy Petőfi költő és futár volt, az orvos számára nem fért kétség végzete felől. Azonban ugyanezek a papírok ingatják meg beszámolóját. Petőfi korábban bizalmas katonai iratokat hordozott. Ha valóban ilyeneket találtak a test mellett, miért nem jutatták el ezeket az orosz vezetéshez?

A barguzini legendaA legismertebb teóriát Vaszil Vaszilovics Pahrija 1984-es cikke robbantotta ki. A cikk alapja egy első világháborús veterán - Svigel Ferenc - beszámolója, aki Barguzin környékére került hadifogságba. A helyiektől hallott egy szintén magyar hadifogoly történetéről, aki 1849-ben került a környékre, és az Alexander Petrovics nevet viselte. Ezután kapcsolódott az ügybe Morvai Ferenc, a Megamorv Kft. ügyvezetője. A hír hallatán saját költségei terhére kutatóexpedíciót indított Barguzinba, ahol fel is tárták azt a bizonyos sírt. A maradványokon a kutatócsoport több Petőfire jellemző jegyet azonosított. A Magyar Tudományos Akadémia 1989-ban bizottságot állított fel az ügy kivizsgálására. A bizottság megállapította, a maradványok egy nőhöz tartoznak. Az ügy végére viszont nem került pont.

Az elkövetkező években többen is megvizsgálták a maradványokat - köztük egy clevelandi szakértő és az amerikai Katonai Patológiai Intézet munkatársai -, azonban a tényállás továbbra sem változott. A vitában csak egy DNS vizsgálat tudna eredményre vezetni. A Petőfi Bizottság kérvényezte is Petrovics István és Hrúz Mária exhumálását, de a Belügyminisztérium ezt kegyeleti okokból elutasította. A döntés nem törte le a kutatókat. Szerencséjükre a Petrovics-Hrúz házaspár oldalági leszármazottai készségesen hozzájárultak a vizsgálathoz, ami úgy tűnik, ismét a kutatócsoportot igazolja. Itt tart most az ügy, melyhez nem haboznak hozzákapcsolni az áltudományos jelzőt. A Megamorv kutatócsoport semmivel sem tudja bizonyítani, hogy az oroszok hadifolyokkal tértek haza. Sőt, a hiteles történelmi források alapján a hadifoglyokat vagy elengedték, vagy átadták őket az osztrákoknak. Oroszországba egyet sem hurcoltak.

A mítosznak az évek során számtalan változata kelt szárnyraGyalókai Lajos állítólag menekülés közben találkozott Petőfivel a Sár-pataki hídnál. A százados bíztatta, hogy meneküljön vele lovaskocsijával, de ő inkább futva Fehéregyháza felé vette az irányt. Csonta János román paraszt szerint az ütközet után az oroszok a kertjében holttesteket ástak el. Egyszer csak az egyik halottnak hitt elkezdett kiáltozni, hogy ő Petőfi, de az elföldeléstől ez sem mentette meg. Lüders egyik osztrák tisztje - Petőfi személyleírása alapján - egy mellén átszúrt honvéddel azonosította a költőt a csata eseményeit rögzítő hivatalos császári dokumentumban. A holttest mellett megtalálták Kemény Farkas ezredes Bemnek szánt jelentését. Petőfit a segesvári ütközet után az ország több pontján is látni vélték. A közhiedelem szerint, félve a császári megtorlástól, a költő bujdosóvá lett.

Ez a legutolsó ismert kép Petőfiről, a forradalom költőjéről.Fotó / Wikipédia

Mik hátráltatják az igazság felgöngyölítését?Számunkra természetes, hogy a legendás névhez arcot tudunk párosítani. Valóságban a kor emberének nagy eséllyel fogalma sem volt róla, hogy néz ki Petőfi Sándor. A kötetei korántsem voltak olyan elterjedtek, mint hinnénk. Az a pár ezer példány arcképével ellátva kevés volt ahhoz, hogy az utca embere felismerje, pláne egy honvéd. Ráadásképpen a csata hevében mindenki az életéért küzd. Vér, füst, megvadult ellenség és káosz mindenütt. Ilyen körülmények között senki sem képes arra figyelni, hogy vajon kit láthat menekülés közben. Az ellenséges katonák meg aztán tényleg semmit sem tudhattak Petőfiről. Számukra csak egy menekülő volt a sok közül, akivel parancs szerint végezniük kellett.

A szabadságharc leverését követően Haynau rémuralma és a Bach-korszak alatt tabunak számított minden, aminek köze volt Petőfihez. Akik tudhattak valakit, megöregedtek, elhagyták ezt a világot. A téma iránt érdeklődők csöndben találgattak, mindenki tudni, hallani vélt valamit. A különböző történetek szájról szájra jártak, kialakult a Petőfi-mítosz. Holléte utáni kutatást hadtörténészek helyett lelkes kutatók, irodalomtörténészek végezték. Sosem a segesvári csata alakulására fókuszáltak, hanem Petőfi személyére.

Két dolog biztos azzal a végzetes nappal kapcsolatban

  • Bár Bem József és serege vereséget szenvedett, hősies önfeláldozással teljesítették feladatukat, feltartóztatták az orosz haderőt.
  • Valaki kétséget kizáróan szemtanúja volt Petőfi sorsfordító pillanatainak, a kérdés csak az, ki?

Petőfi Sándor nyughelyének meglelése sziszifuszi munka, talán a technológia fejlődésével egyszer fény derül az igazságra. A nemzet költője megérdemli, hogy az Alföld tengersík vidékin boruljon rá szemfödél.

V.