Tévhitek a fertőtlenítésről, amiket jobb, ha elfelejtesz!

A megfelelő fertőtlenítés sokkal fontosabbá vált a világjárvány megjelenésével, ám előfordulhat, hogy eddig nem úgy csináltad, ahogy kellene. Összegyűjtöttünk pár tippet, amivel biztosan tiszta marad a lakásod.

Ahhoz, hogy biztosan jól csináld, először meg kell ismerned a takarítás három fő fogalmát: a tisztítást, fertőtlenítést és a sterilizálást. Tudtad, hogy ezek mind mást jelentenek? A tisztítás fizikai szennyeződés eltávolítására utal, a fertőtlenítés a baktériumok ölésére erősebb tisztítószerekkel, a sterilizálás folyamán pedig a kórokozók majdnem száz százalékát eltüntetheted. Ezen fogalmak ismerete a legfontosabb ahhoz, hogy ne dőlj be a következő tévhiteknek!

Ne dőlj be a tévhiteknek!
Ne dőlj be a tévhiteknek!Fotó / 123RF

Minden vegyszer fertőtlenítEz az első, amit el kell felejtened! Nem minden vegyszer fertőtlenít, sőt, az sem garantált, hogy az általad választott tisztítószer a vírusok és a baktériumok ellen is használni fog. Győződj meg ezekről, így biztosan jó terméket fogsz választani!

Növényi alapú szerekA fenntarthatóság egyre fontosabbá vált mindennapjainkban, ezért érdemes ennek filozófiáját beépítened a tisztítószerek kiválasztásakor is. Tévhit, hogy a növényi alapú szerek nem hatékonyak. Biztos lehetsz benne, hogy használni fognak, nincs különbség a hagyományos és a környezetbarát tisztítószerek hatékonyságát illetően. Elképzelhető, hogy kicsit több ideig tart, mire a folyamat végbemegy, ám ez elenyésző probléma a természet pusztulásához képest.

A fenntarthatóság egyre fontosabbá vált mindennapjainkban, ezért érdemes ennek filozófiáját beépítened a tisztítószerek kiválasztásakor is
A fenntarthatóság egyre fontosabbá vált mindennapjainkban, ezért érdemes ennek filozófiáját beépítened a tisztítószerek kiválasztásakor isFotó / 123RF

Nagyobb dózis, nagyobb tisztaságNem lesz tisztább a felület akkor, ha a fél flakon tisztítószert rányomod. Elég a kisebb mennyiség is, bizonyos szerek esetében még a vízzel való hígítás is elfogadható. Ne a mennyiségre, hanem a minőségre koncentrálj!

Belejöttél? További tévhitekről a Mindmegette oldalán olvashatsz.